Gallóné szerint normális, hogy a politika megjelenik az iskolában - lapszemle

InfoRádió
2016. április 19. 07:10
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint normális, hogy a politika megjelenik az iskolában – közli a Magyar Idők. A főváros által készített belső ütemterv szerint az idén már nem kezdődhet el az M3-as metró alagútjának felújítása – tudta meg a Népszabadság.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint normális, hogy a politika megjelenik az iskolában – közli a Magyar Idők. Galló Istvánné a lapnak adott interjúban úgy fogalmaz, hogy a tanároknak és a szülőknek az általános iskolás gyerekekkel is meg kel beszélniük ezeket a kérdéseket. Ahogy a középiskolások, úgy az ő esetükben is természetes, hogy ha a gyerek kérdez, a pedagógus és a szülő válaszol.

A főváros által készített belső ütemterv szerint az idén már nem kezdődhet el az M3-as metró alagútjának felújítása, ezért Tarlós István ígéretével szemben a következő önkormányzati választás, azaz 2019 ősze előtt szinte biztosan nem tudják átadni a metróvonalat – tudta meg a Népszabadság. A lap emellett arról ír, hogy a szerelvények felújítása is csúszásban van.

A napi.hu-n arról olvashatnak, hogy durvul a tulajdonosi harc a Zsolnay Porcelánmanufaktúránál. A társaság nyilvánosságra hozott egy levelet, amely bizonyítja, hogy a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzat értékesítené részvényeinek egy részét annak a cégcsoportnak, amely nemrég a többségi tulajdonost is megkereste, annak ellenére, hogy utóbbinak nem volt eladási szándéka. A cég közgyűlésén kizáratnák a kisebbségi tulajdonos képviselőit.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a köztársasági elnöknél kezdeményezte ügyvédek egy csoportja a Kúria polgári kollégiumvezetőjének felelősségre vonását, miután Wellmann György a múlt héten lényegében elnézést kért a bankszövetségtől egy, a Kúrián született ítélet miatt. A jogászok a Kúria vezetőjét is megkeresték és arra kérték, hogy a vizsgálat idejére függessze fel tisztségéből a kollégiumvezetőt.

Előzetes számítások szerint a kötelező kvóta által Magyarországra betelpítendő migránsok ellátása kétszázmilliárd forintot húzna ki a magyar adófizetők zsebéből – erősítette meg a Magyar idők korábbi értesülését Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Hozzátette: véleménye szerint a magyar adókból magyar családokat kell támogatni.

Valamennyien abban bízunk, hogy minden rendben lesz az új szövetségi kapitánnyal és végre elérkezik a nyugalom, a csendes alkotómunka ideje – mondta Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és európabajnok úszó a Népszabadságnak adott interjúban. A versenyző emellett arról is beszélt, hogy az országos bajnokságot követően miként készül az Európa-bajnokságra.

Bő másfél milliárd forintért használt buszokat lízingel a Volánbusz Zrt. - olvasható a Magyar Nemzetben. A lap által megkérdezett ágazati szakértő szerint azért nem új – magyar – járműveket szerez be a közlekedési társaság, mert erre nincs kormányzati szándék.

A Magyar Idők szerint Egyelőre tartja a lépést a szakemberhiánnyal a MÁV, azonban folyamatosan toborozzák, képzik az utánpótlást. Az elvándorlás ebben a szamkában nem jellemző, viszont sokan mennek nyugdíjba a következő években, ezért a társaság ingyenes képzéssel, valamint juttatással csábítja leendő dolgozóit.

A portfolio szerint megállhat a kötelező biztosítások drágulása. A Netrisk.hu adatai alapján 2016. első negyedévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja 31600 forint volt, ami 31 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor regisztrált 24100 forintos összeget, ám míg tavaly folyamatosan nőttek az átlagdíjak, idén az év kezdete óta hétről hétre egy szinten mozognak.