Szalagkordonnal erősít a BKV

Infostart
2008. március 17. 11:30
Hétfőtől minden olyan metró- és kisföldalatti állomáson, ahol bejárati jegyellenőrzést végeznek a BKV ellenőrei, szalagkordonnal kerítik el a mozgólépcsőkhöz, lépcsőkhöz vezető bejárati részt - közölte Kiricsi Karola, a BKV szóvivője.

A BKV tavaly vezetett be fokozott jegyellenőrzési intézkedéseket a metró- és kisföldalatti állomások bejáratánál. Kiricsi Karola szóvivő elmondta: ennek célja az volt, hogy csak olyanok szállhassanak fel a járművekre, akik megfizették ennek a díját.

A közlekedési vállalat szóvivője hangsúlyozta: ennek a könnyítésére és az utasforgalom folyamatossá tételére vezettek be egy új intézkedést, aminek értelmében hétfőtől minden olyan metró- és kisföldalatti állomáson, ahol bejárati jegyellenőrzést végeznek a BKV ellenőrei, szalagkordonnal kerítik el a mozgólépcsőkhöz, lépcsőkhöz vezető bejárati részt.

A szalagkordon az utasok közlekedését tereli a lépcső felé, vagyis ezzel segítik az utasok eljutását a lépcsőhöz, egyúttal felgyorsítja a közlekedést - tette hozzá Kiricsi Karola.

A szóvivő kiemelte: a megoldást korábban tesztelték két megállóban is, és a tapasztalatok azt mutatták, könnyebbé teszi a fel- és leszállást, illetve a jegyellenőrzést is.

Hanganyag: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást