Ez heves kirohanást váltott ki Kóka János pártelnökből. Kóka árulónak nevezte azokat, akik Horváth Ágnes felelősségét feszegetik. Az SZDSZ elnöke szerint, ha valaki a lelkét és az összes energiáját beleteszi abba, hogy a koalíció egyetlen reformját ekkora ellenszélben ilyen lelkiismeretesen csinálja végig, az csak megbecsülést és védelmet érdemel.
Megelégelte az V. kerület a Váci utcai üzlettulajdonosok önkényes közterület-használatát, reklámtábláik tömegét, így idéntől egyetlen bolt előtti kitelepülést sem engedélyez, legfeljebb csak a könyvesboltokkal tesz kivételt - írja a Népszabadság. Rogán Antal polgármester többször is tárgyalt a boltosokkal, eredménytelenül. Arra is felhívta a figyelmüket, hogy az önkormányzat 2007 végétől saját közterület-felügyeletet működtet, s szigorúan szankcionálja a jogsértéseket. Mivel ez sem vezetett eredményre, a polgármester javaslatára a képviselő-testület úgy döntött, idéntől egyetlen üzlet előtti kitelepülést sem engedélyez a Váci utcában. Az éttermek is csak a házfal vagy a terasz síkjában helyezhetik el hirdetőtábláikat.
A Magyar Nemzet információi szerint megrontás, kerítés, tiltott pornográf felvételek készítése és más bűncselekmények miatt vádemelést javasolnak egy volt rendőr, S. Tibor és társai ellen. A fő gyanúsított a rendőrség előnyugdíját élvezi, civilként pedig a fővárosi és a szigetszentmiklósi kézilabdások utánpótlásáért felelt. Az egykori szigetszentmiklósi rendőr saját szórakoztatására állami gondozott, csellengő, hajléktalan gyermekeket kutattatott fel, akik pénzért homoszexuális szolgáltatást nyújtottak.
A Világgazdaság írása szerint a 2007-ben életbe lépett változtatások következtében Magyarország még előbbre lépett a legmagasabb adóterhelést érvényesítő országok listáján. Az OECD felmérése szerint hazánkban egy gyermektelen, átlagbért kereső munkavállaló esetében a személyi jövedelemadó, valamint a különböző munkaadói és munkavállalói járulékok a teljes bérköltség 54,4 százalékát vitték el tavaly. Egy évvel korábban Németország még megelőzte hazánkat, de azóta Budapest 2,5 százalékkal növelte, Berlin viszont 1,1 százalékkal csökkentette a terheket.
A Napi Gazdaság írása szerint az elmúlt évben a külföldiek 4711 magyarországi ingatlant vásároltak meg. A nyilvántartások csalókák: egyre több uniós polgár már engedéllyel szerezhet ingatlant, sőt jövő májustól teljesen szabad lesz a piac. A vásárlók között még mindig a németek vezetnek, ám arányuk jelentősen csökken, a második legnépesebb befektetői körnek számító írek viszont lényegében nem mozdulnak ki Budapestről.
A penzcentrum.hu olyan vállalkozási ötleteket vett górcső alá, melyek kiagyalói jobban jártak volna, ha megmaradnak az álmodozásnál. Legnevetségesebb eset az volt, amikor valaki elektronikus lovat szeretett volna a tömegpiacra forgalomba hozni. Egy másik képtelen ötlet keretében beszélő edzőcipő piacra dobására akarták rábeszélni a finanszírozókat. 2003 májusában jelentette be a Microsoft, hogy egy olyan mobilillemhelyen dolgoznak, mely tartalmaz számítógépet, vízálló billentyűzetet és vezeték nélküli internet-kapcsolatot. A projekt persze hamar világszerte nevetség tárgyává vált, így a Microsoft gyorsan leszögezte, hogy csak egy álhírről van szó, később azonban kénytelenek voltak bevallani, hogy valóban dolgoztak a terméken.
Hanganyag: Kálló Izabella