A katolikus püspök szerint a népszavazás a gyógyulási folyamat része

Infostart
2008. március 11. 10:09
Kiss Rigó László Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke szerint egy beteg társadalom gyógyulásának jele a népszavazás. A püspök a kormánnyal szembeni kritikaként értelmezte a hétvégi voksolást.

Arra a kérdésre, hogy mi volt az oka az igenek győzelmének, a püspök azt válaszolta, hogy a beteg társadalmat, amelyben élünk, nem lehet parancsszóra gyógyítani.

A püspök elmondta: negyvenévnyi kommunizmus, és az ahhoz kapcsolódó hazugságpolitika nagyon súlyos károkat okozott hazánk gazdaságban és a lakosság lelkében egyaránt, és ezeket egy évtized alatt nem lehet orvosolni.

Ugyanakkor a püspök hisz abban, hogy van remény a válságból való kilábalásra, erre bizonyítékként a népszavazást említette, hiszen az eredmény azt mutatta, az emberek nem közömbösek a társadalom problémái iránt.

Riporteri kérdésre, miszerint az igenek nagyarányú győzelme miatt kell-e távoznia a miniszterelnöknek posztjáról, a püspök a következő választ adta: nem azért kell egyesek szerint távoznia a kormányfőnek, mert a népszavazás így döntött, hanem egy folyamat vége felé közeledünk, és ebben a népszavazásnak is nagy szerepe volt.

Hanganyag: Molnár Anikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást