A miskolci intézmény tavaly nyolc automatát vásárolt a vizitdíj beszedéséhez, ezek ára a járulékos költségekkel együtt darabonként 400 ezer forint volt - mondta az InfoRádióban Csiba Gábor, a kórház főigazgatója.
A berendezéseken április 1-je, azaz a díj eltörlése után egy szoftvercserét hajtanak végre, így alkalmasak lesznek a parkolási díjak beszedésére. Erre a főigazgató szerint szükségük is van, azaz továbbra is hasznosítani tudják az automatákat.
A 2007. február 15-től fizetett vizitdíjból a borsodi megyei kórház tavaly 110 millió forintnyit szedett be, igaz, ahogy azt a főigazgató elmondta, az összeget el kellett utalni az egészségbiztosítónak, amely megvizsgálta a jogosultságot, és egészségbiztosítási támogatásként küldte azt vissza az intézménynek.
A főigazgató már az eljárást is visszásnak tartja, de azt különösen, hogy az általuk beszedett 110 millióból mindössze 87 millió került vissza hozzájuk.
Mindeközben a kórházi átalakítások kapcsán az intézmény éves költségvetését 541 millió forinttal kurtította meg az állam.
Egy másik borsodi intézmény, a Miskolci Egészségügyi Központ vezetője arra mutatott rá, hogy tovább nőhet a kórházuk adósságállománya, vagy romolhat az ellátás színvonala, ha az állam nem pótolja a kieső bevételeket. A Zsipi Róbert által vezetett gyógyító központ számára éves szinten 150 millió forintos bevételt hozott a vizitdíj, ezt pedig a fenntartó önkormányzat nem tudja pótolni számukra.
Arra a kérdésre, hogy mit kezdenek az összesen nagyjából 10 millió forintért beszerzett automatákkal és a mellettük álló pénzváltó berendezések április 1. után, a megbízott főigazgató azt felelte: legfeljebb udvari díszeknek lesznek jók.
A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója nem örül annak, hogy a népszavazás megszüntetésre ítélte a kórházi napidíjat. Papp László elmondta: az elmúlt egy évben befolyt körülbelül 150 millió forint azért volt fontos, mert szabadon használhatták fel, és a dolgozók is számoltak már azzal, hogy idén a bevétel harmadát bérekre fordítják.
Elmondta azt is, hogy az elmúlt egy évben befolyt bevételből az összes aktív ágyat le tudták cserélni modern, hidraulikusan emelhető ágyakra.
Rámutatott: Nyugat-Európában mindenhol kell vizitdíjat fizetni, amelynek egyik célja, hogy visszaszorítsák vele az indokolatlan orvoslátogatásokat. Szavai szerint a díj költségtudatosságra nevelte a betegeket, ezen túl azonban ismét bárki, bármilyen indokkal igénybe veheti a kórházi szolgáltatást.