A szakemberek hatezer beteget szűrtek ki, az időben észlelt problémáról tanúskodó lelet többeknél életmentőnek bizonyult. Ez a SZ.É.P., vagyis a kormányzati szűrőprogram tavalyi mérlege.
Van, aki szerint az ingyenesség, mások szerint a tájékoztatás, vagy egyszerűen csak a "körítés" mozgósította az embereket.
Dr. Horváth Béla, a szűrésben részt vevő bőrgyógyász azt mondja: a háziorvosoknak nincs idejük arra, hogy elmondják, milyen vizsgálatokra kellene elmenniük az embereknek.
A legtöbben arról panaszkodnak, hogy "az ajtóból vizsgálták meg", nemegyszer jön úgy a beteg, hogy nem vették észre nála a bajt - mondja.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködésével 1,2 milliárd forintot nyert a Terror Háza Múzeumot működtető Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány - olvasható a Magyar Nemzetben.
A következő két évben mintegy 30 ezer interjút készítenek a XX. század történéseinek szemtanúival a középfokú oktatási intézmények diákjai az Emlékpontok elnevezésű program keretében. A programban mintegy 250 iskola vehet részt, a diákok pályázhatnak a programban való részvételre.
Újra az egekbe szöktek az állampapírhozamok: a háromhónapos diszkontkincstárjegyé pénteken újabb 34 bázisponttal, 8,6 százalékra emelkedett - számol be róla a Világgazdaság.
A hosszabb futamidejű - három-, öt- vagy tízéves - kötvények hozama ennél is magasabbra ugrott.
A drasztikus emelkedést több okkal magyarázza a piac: az egyre kínzóbb likviditáshiány, a kockázatvállalási hajlandóság csökkenésének újabb hulláma, illetve az év elején megváltoztatott nyugdíjpénztári szabályozás egyaránt szerepet játszott a jelenségben.
A Napi Gazdaság arról ír, hogy a dohányzás zárt közterületeken történő teljes tilalma tartja izgalomban a vendéglátóipart, amelynek jelen pillanatban semmi esélye arra, hogy érdemi forgalmi javulás következzen be. A számítások szerint a lakosság 2010-ig nem heveri ki a megszorításokat. Ezt követően is még 1-2 év mire újra élénkül a helyek forgalma.
Amíg a vendéglátás gyenge hasznot produkál, addig a fennmaradáshoz a szektor munkaerővel és munkaidővel igyekszik trükközni.