A Pannon Példakép Alapítvány immár tizenharmadik alkalommal adja át díjait. Kiss Lenke kosárlabdaedzőt és iskolaszervezőt, Varga Ilona rádiós újságírót, műfordítót és szótárszerkesztőt, valamint Böjte Csabát, a szegény sorsú erdélyi gyermekek segítőjét több száz jelölt közül választotta ki a kuratórium.
Az alapítvány célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindenki számára követendő példát mutatnak. A díjat negyedévente adják át.
Kiss Lenke csaknem tíz éve alapította meg kosárlabda-iskoláját, ahol eddig mintegy kétezer gyereket ismertetett meg a kosárlabda sport alapjaival. Jelenleg 12 bázisiskolában - kilenc fővárosiban és három Budapest-környékiben - tíz edző felügyelete mellett mintegy háromszáz gyerek kosarazik náluk.
Varga Ilona egy cigánytelepről indult, ma a közszolgálati rádió megbecsült munkatársa. Rádiós munkája mellett aktív tagja a roma közéletnek, és fontos szerepet játszik a beás cigány nyelv emancipációjában.
A beás nyelv akkreditációját és a tízezer szóból álló magyar-beás,
beás-magyar szótárat is neki köszönhetjük.
Böjte Csaba a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, amelyet azzal a céllal alapított, hogy megmentse, felkarolja a nyomorban tengődő, kilátástalan sorsú erdélyi gyermekeket.
A ferences rendi szerzetes 1992-ben került Dévára, ahol látva az árvák és utcagyerekek sorsát, elhatározta megmentésüket, lelki és szellemi fejlesztésüket.