A rendőrség vasárnap reggel honlapján közölte: a Kossuth teret március 12. reggel 6 óráig zárják körül a Széchenyi rakpart, a Széchenyi felsőrakpart, az Akadémia utca és a Garibaldi utca vonalában, valamint a Vértanúk tere illetve az Alkotmány utca, a Szalay utca és a Falk Miksa utca felől is, Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány rendelete alapján.
A főkapitány döntését azzal indokolta, hogy népszavazás miatt megnőtt a Kossuth térre, valamint annak közvetlen környezetében tartandó demonstrációk száma.
Több olyan személy, illetve szervezet jelentett be vasárnapra demonstrációt a Parlament közvetlen környezetében, amelynek korábbi rendezvényén a rendőrségnek be kellett avatkoznia.
A 2-es villamos ezen a szakaszon nem közlekedik. A BKV fődiszpécsere azt mondta, a kordon felállítása ellenére a 2-es metró megáll a Kossuth téri állomáson.