Hárs Gábor szerint nem a szocialista párt vezetésével szembeni kritika, hanem helyi konfliktusok miatt léptek át a szocialista pártból a szociáldemokratákhoz.
Józsefvárosban vele és huszonhárom korábbi szocialista társával együtt összesen ötvenen kérték felvételüket az MSZDP-be.
A politikus ennek ellenére az Országgyűlésben és a kerületben az MSZP-frakció tagja marad, mint azt az InfoRádióban elmondta, ezt az MSZDP-vel kötött együttműködési megállapodás is lehetővé teszi.
Ráadásul a szociáldemokraták elnöke, Kapolyi László maga is az Országgyűlés szocialista frakciójának tagja - mutatott rá Hárs Gábor.
Burány Sándor budapesti MSZP-elnök azonban azt nyilatkozta: Hárs Gábor az első és remélhetőleg az utolsó, aki úgy lép át, hogy sem az országgyűlési, sem a helyi frakciót nem hagyja el.
Januárban már három szocialista zuglói önkormányzati képviselő váltott, és Óbudán is kilenc MSZP-s képviselő gondolta úgy, hogy az MSZDP-ben kíván tovább dolgozni.
Hárs Gábor 17 évig volt az MSZP tagja, és nyolc éven át annak VIII. kerületi elnöke. Mint mondta, a 2006 végén felálló kerületi pártvezetésnek más elképzelései vannak a baloldali politizálásról, mint neki.
Azt azonban cáfolta, hogy az országos politika késztette volna pártja elhagyására, és hangsúlyozta: levélben biztosította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt arról, hogy a kormányt továbbra is támogatja.
Hanganyag: Molnár Anikó