A szocialisták álláspontja három nem. Nem azért vezettük be a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, hogy egy népszavazás eltörölje azokat. E három elemnek fontos szerepe van az egész rendszer strukturális átalakításában - mondta Szabó Zoltán.
Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy a népszavazással kapcsolatos törvény speciális helyzetet teremt - tette hozzá, arra utalva, hogy a három díj megtartásához két út vezet.
Az egyik, hogy több lesz a nem szavazat, mint az igen, de erre elég kevés az esély. A másik lehetséges út, hogy nem gyűlik össze kétmillió-hatvanezer támogató szavazat - mondta.
Szabó Zoltán úgy vélekedett, hogy ennek értelmében az is a kormányt támogatja, aki nem megy el szavazni.
Nincs ma élő ember, aki meg tudja mondani, hogy milyen eredménye lesz a népszavazásnak. Nagyon közel lesz az igenek száma az eredményességi határhoz, akár meghaladja, akár alatta marad - mondta a politikus.
A korábbi népszavazások és választások tapasztalata szerint sokkal kevesebben mennek el voksolni, mint ahányan a korábbi közvélemény-kutatásokban azt biztosra ígérik - tette hozzá Szabó Zoltán.
Ha a kutatási adatokat és a tapasztalatokat összevetjük, akkor a határon billegő számot kapunk. A jóslásnak ebben a helyzetben nincs értelme - közölte a képviselő.