Ágh Péter ellenzéki képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: számításai szerint ez az összeg 17 millió vizitdíjnak felel meg.
A fideszes politikus hozzátette: a tanulmányok címlistájában számos olyan található, amelyek egyértelműen pártérdeket szolgálnak.
Ezek között említette azt a 2006-ban készült munkát, amelynek címe: "A magyar sajtó megosztottsága Orbán Viktor 2002-es beszédeinek tükrében". Ágh Péter kiemelte: nem gondolja, hogy az emberek érdekeit szolgálta az, hogy Orbán Viktor 2002-es beszédeit elemezze egy tanulmány.
Az ellenzéki politikus a kormánypártok érdekeit szolgáló munkák körébe sorolta azt a 2003-ban készült munkát is, amelynek címe: "A Fidesz MPP 2002. december 1. és 2003. január 15. napja között folytatott kommunikációja a sajtó tükrében" címmel készült. Érdekességként említette a 2003-ban készült "Centrumban volt-e a Centrum Párt" című tanulmányt, valamint azt a 2005-ös munkát, amely a választások előtt egy évvel az első választókkal foglalkozott.
Ágh Péter úgy vélte, több olyan tanulmány is készül - legalább is ez következtethető ki a címből -, amely teljesen értelmetlen.
"Elgondolkodtató és felháborító, hogy erre költik az emberek pénzét" - fogalmazott, majd hozzátette: látható, hogy van pénz, csak rossz célokra költik.
Mint Ágh Péter mondta, a szakmai tartalmú tanulmányokat a minisztériumok apparátusa is el tudta volna készíteni, hiszen azért kapják a fizetésüket. Úgy vélte, ezek a tanulmányok fizetés kiegészítésként szolgáltak a kormányzat "amúgy jól fizetett kommunikációs szakembereinek".
A kormányszóvivő válaszában közölte: a minisztériumok minden esetben arra törekednek, hogy a lehető legalacsonyabb áron vásárolják meg a szükséges szolgáltatásokat.
Budai Bernadett hozzátette: a kabinet a jövőben is akkor kéri szakértők segítségét, ha szerinte ez a legtakarékosabb megoldás.