Márciustól kevesebb teherautó jár majd Budapest útjain?

Infostart
2008. február 27. 14:44
Március elsejétől behajtási díjat kell fizetni azoknak a teherautó-tulajdonosoknak, akik járműveikkel át akarnak haladni Budapest belvárosán. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elhalasztaná a rendelet hatályba lépését, a főváros azonban nem enged, a döntést ugyanis a levegőszennyezettség csökkentése érdekében hozták meg.

A teherautókra vonatkozó behajtási díj március elsejei hatályba lépésének elhalasztását kéri a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Petykó Zoltán, a kamara elnöke elmondta, hogy a díj egy teherautó esetében az évi 500 ezer forintot is elérheti, ami túl nagy teher a fuvarozónknak.

A nagy járművek kitiltása ráadásul azt eredményezi majd, hogy az árut kisebb, de több teherautóval viszik majd el a szükséges helyre, és ezek együttesen nagyobb mennyiségű káros anyagot bocsátanak majd ki. Épp ezért Petykó Zoltán a rendelkezést nem tartja racionálisnak.

A behajtási díjról szóló rendelet hatályba fog lépni március elsején - mondta a szabályozást előkészítő Parking Kft. vezetője. Gyarmati Zoltán szerint az évi 500 ezer forintos díj nem sok egy nagyméretű teherautó tulajdonosának.

A főváros célja ugyanakkor az, hogy a forgalom csökkentésével javítsa a budapesti levegő minőségét, így a rendelet mindenképpen hatályba lép a jövő hónaptól.

Hanganyag: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Petykó Zoltán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gyarmati Zoltán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást