Hiányoznak az elvett ágyak, nehéz a beteg gyerekek ellátása

Infostart
2008. február 27. 19:50
Megnehezítik a gyermekek, fekvőbetegek ellátását a fővárosban az emésztési problémákat okozó vírusfertőzések - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Szolnoki Andrea közölte: már többször kérték az Egészségügyi Minisztériumtól, hogy a tavaly április elsejétől megszüntetett "mobil" ágyakat helyezze vissza, mivel járvány esetén nincs elegendő férőhely. A főváros válságstábot hívott össze, egyelőre minden betegnek jut hely valamelyik intézményben.

Naponta húsz gyermeket is fel kell venni a Szent László Kórházba, ha megjelennek a hányással, hasmenéssel járó vírusfertőzések. Ezek nem súlyos betegségek, egy-két nap alatt haza lehet engedni a kicsiket, ennek ellenére rövid időn belül megtelik az osztály, így az intézmény nem tud több beteget felvenni - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.

Szolnoki Andrea közölte: ebben az intézményben a kórházátalakítás előtt mindig voltak úgynevezett pufferágyak, amelyeket normális körülmények között nem vettek igénybe, csak akkor, amikor hirtelen nagyobb járvány tört ki.

Tavaly április elseje óta nincsenek már ilyen ágyak a Szent László Kórházban, ezért a gyerekeket most más intézményekbe kell irányítani - tette hozzá a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. A főváros - mondta Szolnoki Andrea - válságstábot hívott össze és felkereste a többi gyermekkórházat is, hogy fogadják a kis betegeket, akiket így a Heim Pál és a Budai Gyermekkórház lát el.

A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke közölte: ők csak javaslatot tehetnek - és tettek is - arra, hogy a pufferágyakat helyezzék vissza a Szent László Kórházba, a döntésbe nem tudnak beleszólni.

Szolnoki Andrea hozzátette: legutóbb kedden írt levelet Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek az ügyben az akut helyzetre való tekintettel.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az egészségügyi és a pénzügyminiszter döntése után fizeti ki azoknak a kórházaknak a többletköltségeit, amelyek befogadják a vírusfertőzött gyerekeket - mondta válaszképpen az InfoRádiónak Molnár Barbara.

A tömegesen érkező betegeket a Szent László és az István kórház már nem tudja elhelyezni, ezért a János és a Heim Pál kórház is fogadja őket. A befogadó kórházaknak ez többletköltséget jelent, amit három hónap múlva kaphatnak meg - tette hozzá az OEP szóvivője.

Hanganyag: Seres Gerda


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Barbara
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást