Gusztos: A Fidesz hazudik a népszavazási kampányban

InfoRádió / MTI
2008. február 24. 18:16
A Szabad Demokraták Szövetsége szerint a Fidesz hazudik a népszavazási kampányban, arról pedig hallgat, miből pótolná az egészségügyből kieső bevételt a referendum eredményessége esetén.

Gusztos Péter, a liberális párt ügyvivoje pécsi tájékoztatóján azt mondta: az ellenzéki párt azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy a szavazás szociális jellegű kérdésekről szól.

Hangsúlyozta: a vizitdíj és a kórházi napidíj szimbolikus hozzájárulás, és annak mértéke senkit sem tart vissza az egészségügyi szolgáltatások igénybevételétő, ráadásul a rászorulóknak nem kell fizetniük.

Gusztos Péter a tandíjról azt mondta: az eddigi rendszer volt igazságtalan, mert az államilag finanszírozott helyekre jórészt a jobb családi körülmények között élő fiatalok juthattak be, a többiek pedig a tervezett tandíjnál magasabb összegű költségtérítést fizet.