Hoppon maradnak a hűségesek

Infostart
2008. február 22. 08:50
A szolgáltató cégek előszeretettel kötnek úgy szerződést, hogy kedvezőnek tűnő díjszabást kínálva hűségidő vállalására beszélik rá az ügyfelet. Csakhogy a tarifák általában gyorsan csökkennek, ám ezeket csak az új belépők élvezhetik, a hűségesek hoppon maradnak - derül ki a Figyelő írásából.

A hetilap több személyes tapasztalatot mutat be a biztosítás és a telekommunikáció területéről, amelyből kitűnik, sokan hiába ügyfelei több éve egy cégnek, kétszer akkora összeget kell fizetniük, mint az új belépőknek.

A HVG azt írja, az autós hitelcsalások száma egyre szaporodik, a társadalmi kár csökkentésére javasolt 20 százalékos kötelező önerő azonban a piaci szereplők szerint könnyen kijátszható. A hetilap szerint gyakori, hogy autókra szakosodott csalók hajléktalanok nevére vesznek fel autóhitelt, kihasználva azt a 90 napot, amíg egy fizetési késedelem bekerül a központi hitelinformációs rendszerbe. Gondot okoz az is, hogy az alacsony önrész és a hosszú futamidő csábító, de az egyik autókereskedő szerint, aki induláskor egy fillért sem tud befizetni, az aligha tudja majd fizetni a havi 60-80 ezer forintos törlesztő részletet. A lízingcégek szerint fontos lenne, hogy szerződéskötés előtt ellenőrizhessék, hogy ügyfelük után fizetnek-e tb-járulékot, adófizető-e, illetve végre el kellene készíteni a teljes adósnyilvántartás.

A Heti Válasz szerint Schobert Norbert és Béres Alexandra párharca nem korlátozódik a múlt kedden véget ért "A nagy fogyás" című tévéshow-ra. Az Egyesült Államokban ma már többet költenek fogyasztószerekre, mint cigarettára, így a fitnesz biznisznél szélesebb, az élelmiszeripart is magában foglaló életmódpiac hazánkban is mesés jövedelmekkel kecsegtet.

Hanganyag: Nagy Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást