Nem bírnak a pesti porral

Infostart
2008. február 21. 11:35
December közepe óta Budapesten szinte minden nap meghaladja a szállópor-koncentráció az egészségügyi határértéket. Az okok között szerepel a csapadékhiány, a járművek által kibocsátott szennyeződés, és hogy az utcák rendkívül porosak. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. épp ezért most alaposabban takarítja az utakat.

A szmogot okozó szállópor magas koncentrációja miatt a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. locsoló- és seprőgépekkel takarítja az utcákat. Csakhogy a takarítók nappal a dugóban araszolnak, este pedig a fagypont alatti hőmérséklet teszi lehetetlenné a locsolást.

Horváth László, a cég helyettes szóvivője az InfoRádióban elmondta: elsősorban a fő- és tömegközlekedési útvonalakon szedik fel az útpadka vagy a járdasziget mellett összegyűlt port. Ezeket egy héten többször is bejárják, a mellékutakra ritkábban jutnak el. Ha fagy, akkor nem tudják locsolni az utakat, ilyenkor seprőgépekkel járják az utcákat.

December közepe óta Budapesten szinte mindennap meghaladja a szállópor-koncentráció az egészségügyi határértéket. Ennek oka a csapadékhiány, a közlekedés, és az, hogy az utcák rendkívül porosak.

A szállópor mennyisége a forgalommal erősen terhelt belvárosban a legmagasabb, emellett Csepelen és Nagytétényben is rendre a határérték feletti adatokat mutatnak a mérőműszerek.

A felhős, szélcsendes napokon a légszennyezettség mértéke nő, míg az eső és a szél sokat tisztít a levegőn.

Hanganyag: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást