Kóka: ha nem lesz elég igen, Orbánnak mennie kell

Infostart
2008. február 21. 14:15
Az SZDSZ elnöke szerint mindenkinek, akiről bebizonyosodik, hogy csalt a tavalyi elnökválasztás során, távoznia kell a Szabad Demokraták Szövetségéből.

Ha valaki csalt, az derüljön ki, és tűnjön el az SZDSZ-ből - mondta Kóka János, a kisebbik kormánypárt elnöke a vitatott elnökválasztással kapcsolatos botrányra utalva.

Hozzátette: eljárást kezdeményeztek Drávapiski polgármestere ellen, aki feljelentést tett a vitatott elnökválasztással kapcsolatban.

Kóka János kiemelte: ha lezárul a vizsgálat, akkor döntenek arról, hogy lesz-e új elnökválasztás, de egyúttal megismételte, áll az új megmérettetés elébe is.

Az SZDSZ elnöke szerint a Fidesz elnöke egy kormánybuktatás lehetőségét látja a népszavazásban.

Azonban ha nem sikerül elegendő igen szavazatot összegyűjteni a Fidesznek, akkor Orbán Viktornak kell távoznia az ellenzéki párt éléről - tette hozzá a kisebbik kormánypárt vezetőke.

A Gyurcsány Ferenc által hétfőn a parlamentben bejelentett új tulajdonosi programról Kóka János azt mondta: az SZDSZ nem fogadja el, hogy kettős árképzés legyen, egy az intézményi és egy a kisbefektetőknek.

Az SZDSZ elsőként az Állami Autópálya-kezelő Zrt. privatizációjára lát esélyt, később pedig tőzsdére kerülhet a Magyar Posta, a Magyar Villamosművek és a Szerencsejáték Zrt. is - fejtette ki Kóka János.

A Hír TV-ben egy borsod megyei szabad demokrata párttag azt mondta: manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, és Kóka János érvénytelen szavazatokkal nyerte el posztját. Köteles Péter vádjait T. Asztalos Ildikó, a liberálisok megyei elnöke visszautasította.

Hanganyag: Molnár Anikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást