"Az elmúlt hat évben szinte semmi előrelépés nem történt"

Infostart
2008. február 21. 11:02
Nem jelöli újra a Legfelsőbb Bíróság elnökévé Lomnici Zoltánt a köztársasági elnök. Fleck Zoltán jogszociológus egyetért az államfő döntésével.

Sólyom László két héttel ezelőtt találkozott a Legfelsőbb Bíróság elnökével, és ezen a megbeszélésen közölte vele döntését.

A döntésről Fleck Zoltán jogszociológus az InfoRádióban azt mondta:
a bíróságnak egy új vezetőre van szüksége, az utóbbi években ugyanis sok feszültség volt a szervezeten belül.

A szakember kifejtette: a szervezeti felépítés is megérett a változásra, és változtatni kellene a bíróság tevékenységét szabályozó törvényen is.

Ezekben az ügyekben az elmúlt hat évben szinte semmi előrelépés nem történt - tette hozzá Fleck Zoltán, aki arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy vajon ki követheti Lomnici Zoltánt a Legfelsőbb Bíróság élén.

A Legfelsőbb Bíróság elnökének hatéves megbizatása idén júniusban jár le, Sólyom Lászlónak addig kell valakit jelölnie a posztra. A jelöltről az Országgyűlés dönt, megválasztásához a képviselők kétharmadának egyetértése szükséges. Az államfő nem egyeztet jelöltjéről a pártokkal.

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást