Ha péntekig nem jön levél, baj van

Infostart
2008. február 20. 15:14
Péntekig kell megkapniuk a választásra jogosult állampolgároknak a népszavazáshoz szükséges értesítést arról, hogy szerepelnek a névjegyzékben, és hogy március 9-én melyik választókörben adhatják le voksukat. Az Országos Választási Iroda vezetője azt is elmondta, hogy a népszavazás napján este 9 és 10 óra között már 99,9 tized százalékos pontosságú eredmény születhet.

Rytkó Emília az InfoRádióban elmondta: a választói névjegyzék már megtekinthető a jegyzői hivatalokban. A névjegyzékbe vételről 8 millió 59 ezer értesítőt postáztak ki, ezeknek péntekig kell megérkezniük a választókhoz.

Aki nem kap ilyet, annak érdemes felkeresni a lakókörzetéhez tartozó jegyzőt, aki választ ad arra: technikai probléma történt, vagy olyan hiba, amelyet a választónak kell orvosolnia. Elképzelhető például az, hogy az érintett nincs bejelentve a lakásába. Az ilyen jellegű hiányosságokat azonban a népszavazásig még lehet pótolni.

Péntekig kell jelentkezniük a jegyzőknél azoknak, akik valamelyik külképviseleten akarják leadni voksaikat. Akik pedig az országon belül ugyan, de nem a lakóhelyükön voksolnának, ezt március 4-ig kell kérelmezniük.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást