A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete 2007 júliusától követel 10 százalékos béremelést, az éves bérfejlesztésen túl, valamint 2,5 havi átlagkeresetnek megfelelő juttatást a MÁV Cargo privatizációjából befolyó, több mint 100 milliárd forintos bevételből.
A szakszervezet két sikertelen sztrájkot is tartott az ügyben, és hetek óta tárgyal a vasúttársaság vezetőivel. Most a VDSZSZ azt állítja, hogy a MÁV már hajlandó lenne az egyezségre, a tulajdonos közlekedési tárca azonban nem engedi ezt meg.
A közlekedési vállalat humánerőforrás igazgatója azonban ezt határozottan cáfolta az InfoRádiában. Zsoldos Mariann hangsúlyozta: továbbra sem adottak sem a gazdasági, sem a jogi feltételek ahhoz, hogy pluszjuttatást nyújtsanak a dolgozóknak.
Szerinte csak egy tárgyalási taktika a szakszervezet részéről az, hogy a minisztériumra próbálja hárítani a felelősséget.
Emlékeztetett arra: a bíróság is kimondta, hogy a szakszervezet a munkaadóval kötött középtávú megállapodás alapján nem követelhet sztrájkkal béremelést.
A VDSZSZ február 1-jén tartottak sztrájkot, amelyet 4-én ismét elindítottak, ez utóbbi 7-ig tartott.
Hanganyag: Litauszky Balázs