Az érdekképviselet alelnöke az InfoRádióban közölte: a vasúttársaság nem mozdult el korábbi álláspontjáról. Bárány Balázs azt mondta: a menedzsmenttel folytatott informális beszélgetések alapján a MÁV kész lenne az egyezségre, de a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ezt lehetetlenné teszi. Várhatóan a holnapi egyeztetésen elkezdődnek a tárgyalások az esetleges sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásról is. Zsoldos Marianna, a MÁV humánerőforrás igazgatója elmondta: nem változott álláspontjuk; a MÁV Cargo privatizációs bevételét fejlesztésre, beruházásra és hiteltörlesztésre fordítják.
Szekeres: Az MSZP nem váltja le a kormányfőt
Az MSZP elnökhelyettese szerint a küszöbönálló népszavazás eredményétől függetlenül a kormányzó Magyar Szocialista Párt nem váltja le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Szekeres Imre a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban azt is közölte, hogy szilárd a kormánykoalíció a Szabad Demokraták Szövetségével. A brit hírügynökség által a párton belül királycsinálónak nevezett politikus kifejtette: feltehetően 2010-ben is Gyurcsány Ferenc lesz a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, ha vele nyílik a legnagyobb esély a győzelemre.
Háziorvosok a vizitdíjért
Aláírásgyűjtést indítottak háziorvosok a vizitdíj megtartásáért. Komáromi Zoltán, az akció egyik kezdeményezője az InfoRádióban azt mondta: nem látnak reális esélyt arra, hogy a vizitdíj eltörlése után pótolják a kieső bevételeket, ebben az esetben pedig a háziorvosi praxisok egyharmada működésképtelenné válna.
A tárca támogatja a tandíj fenntartását
Az Oktatási Minisztérium továbbra is a fejlesztési részhozzájárulás, vagyis a tandíj fenntartását támogatja. A tárca vezetője elmondta: a Felsőoktatási Kerekasztal legutóbbi, február 7-ei ülésén a Magyar Rektori Konferencia vezetői jelezték, hogy áprilisra egy új tandíjkoncepciót készítenek. Hiller István közölte: a grémium megvitatja a javaslatot, a minisztérium pedig ezután alakítja ki álláspontját. Közben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nyílt levélben fordult a négy parlamenti párthoz megbeszélést kezdeményezve a tandíjról illetve a felsőoktatás finanszírozási kérdéseiről. Miskolczi Norbert a szervezet elnöke elmondta: megalakulásuk óta küzdenek a tandíj bevezetése ellen.2009-től megnyílhat a gázpiac
A magyar gázpiac teljes egészében 2009. január elsejétől nyílhat meg - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettese egy nemzetközi gázkonferencián Budapesten. Zarándy Tamás emlékeztetett: a korábbi tervek szerint a teljes piacnyitás már idén július elsejével megvalósult volna. A konferencián résztvevő szakemberek jelezték: kétségesnek tartják a tél közepén ilyen jelentős változtatást végrehajtani a gázpiacon.
Az energiapolitikai koncepció irányvonalat jelöl ki
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint a 2020-ig tartó időszakra vonatkozó új energiapolitikai koncepció irányvonalat jelöl ki, nem pedig részletes program a piaci szereplők számára. A tárca államtitkára az Országgyűlés ülésén beszélt erről a javaslat általános vitájában. Dióssy Gábor szerint a koncepcióval a társadalmat kívánja mozgósítani az állam az ellátásbiztonság, a versenyképesség és fenntarthatóság teljesüléséhez. A bizottsági viták során az ellenzéki képviselők mellett több kormánypárti politikus is bírálta a stratégiát, amelyet átgondolatlannak, pontatlannak és felületesnek neveztek.
Sólyom Lászlóhoz fordul a TASZ
A köztársasági elnökhöz fordul egy jogvédő szervezet a büntető törvénykönyv módosítása miatt. A Társaság a Szabadságjogokért elnöke az InfoRádióval közölte: a gyűlöletbeszéd büntethetőségét lehetővé tevő, az Országgyűlésben tegnap elfogadott szocialista javaslat - álláspontja szerint - szükségtelen és aránytalan mértékben korlátozza a vélemény-nyilvánítási szabadságot.
Budapest segítene a tűzoltóknak
A Fővárosi Tűzoltóság állami, normatív támogatásának emelését javasolja Budapest vezetése. Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója elmondta: a tűzoltóság megfelelő működéséhez nem elegendő az eddig biztosított összeg, ezért a Főpolgármesteri Kabinet támogatja, hogy az önkormányzat kezdeményezze a támogatás emelését a kormánynál.
Emelik a nyomravezetői díjat
Az igazságügyi és rendészeti miniszter kérésére 10 millió forintra emelte a nyomravezetői díjat a politikusok elleni Molotov-koktélos támadások ügyében az országos rendőrfőkapitány. A tárca közleménye szerint Draskovits Tibor azért kezdeményezte az összeg emelését, hogy minél előbb elfogják a bűncselekmény elkövetőit.
Hazahozzák az ausztriai síbalesetet szenvedett gyerekeket
Az Országos Mentőszolgálat segítségével térhetnek haza néhány napon belül az Ausztriában szerencsétlenül járt magyar gyerekek. Mészáros Zsolt, a diákok iskolájának igazgatója elmondta: tudomása szerint a 11 éves lány illetve a 10 éves fiú már jobban van, műtéteik jól sikerültek, így hamarosan elengedik őket orvosaik.
Lemond Fidel Castro
Kubában lemond az államfői tisztségről Fidel Castro. A politikus ezt maga jelentette be a Granma című kubai napilap internetes kiadásában. A 81 éves elnök 19 hónappal ezelőtt, egy bélműtét után ideiglenesen már átadta az elnöki teendőket öccsének, Raúl Castrónak.