A küszöbönálló népszavazás eredményétől függetlenül a kormányzó Magyar Szocialista Párt nem váltja le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt - közölte az MSZP elnökhelyettese kedden a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban.
"Bármi lesz is a (március 9-i) népszavazás kimenetele, nem lesz a politikában fordulat vagy személycsere" - mondta Szekeres Imre.
A brit hírügynökség által a párton belül királycsinálónak nevezett Szekeres azt is közölte, hogy szilárd a kormánykoalíció a Szabad Demokraták Szövetségével. Egyúttal kifejtette: feltehetően 2010-ben is Gyurcsány lesz a szocialisták miniszterelnök-jelöltje.
"Elképzelhető, hogy a szocialista párt Gyurcsány Ferencet indítja a 2010-es választásokon miniszterelnök-jelöltként, ha vele nyílik a legnagyobb esélyünk a győzelemre" - jelentette ki az MSZP elnökhelyettese.