Kóka János úgy fogalmazott: sem ő, sem a párt vezetése nem tudja, hogy pontosan mi történt, egyelőre annyit látszik, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes küldöttei szabálytalanul vettek részt a választáson, és szabálytalan keretek között szavaztak.
A pártelnök kedden kezdeményezett vizsgálatot, amelynek lefolytatásával a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét bízta meg. Jüttner Csabának 30 nap áll a rendelkezésére, hogy ezt lefolytassa, és az eredményt a liberálisok ügyvivő testülete, illetve országos tanácsa elé tárja.
Kóka János bejelentette: ha a vizsgálat után az SZDSZ vezető testületeiben bármilyen kétely merül fel a tavalyi választás jogszerűtlenségével kapcsolatban, akkor összehívhatnak egy új küldöttgyűlést és készen áll rá, hogy újra megmérettesse magát.
Múlt hét pénteken a Hír TV Célpont című műsorában egy akkor még nevét és arcát nem vállaló, miskolci SZDSZ-es férfi választási csalással gyanúsította meg saját pártját. Kedden Köteles Péter már felvállalta nevét és arcát, és úgy ismételte meg korábbi állítását, miszerint Kóka Jánost tavaly csalással választották meg a párt elnökének.
A politikus azért állt a nyilvánosság elé, mert felháborította, hogy a párt vezetése hazugsággal vádolja.
Kóka János hétfőn egyébként még azt mondta: az ügyben nem indítanak belső vizsgálatot.