Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, akinek az autója, két gyermekével a Dunába csúszott tavaly januárban - mondta el az InfoRádióban Hajdú István, a Pécsi Városi Bíróság elnöke. A balesetben a két gyermek életét vesztette. A vizsgálat megállapította, hogy az autó kéziféke nem volt üzemképes.
A Pécsi Városi Bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek az apát - mondta az InfoRádiónak Hajdú István. A férfi egy év fogházra ítélte, mellékbüntetésként pedig két évre eltiltotta a járművezetéstől, a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság három évi próbaidőre felfüggesztette - tette hozzá a Pécsi Városi Bíróság elnöke.
Ennek a cselekménynek a büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés - tette hozzá Hajdú István, amelyet a nyomatékos enyhítő körülményekkel indokolt.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag