Első fokon veszített a Gripen-titok

Infostart
2008. február 14. 21:50
Köteles kiadni a gazdasági tárca azt a listát, amelyből kiderül, hogy a Gripen-beszerzés ellentételezéséből mi valósult meg tavaly november 9-ig - döntött első fokon a Fővárosi Bíróság.

A pert Gergely Zsófia, az [origo] internetes lap munkatársa kezdeményezte, miután a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) megtagadta az ellentételezési lista átadását.

Az újságíró képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) programvezetője az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy az illetékesek beszámolói szerint Svédország már 90 százaléknál is többet teljesített a Gripen vadászrepülők beszerzésekor vállalt, mintegy 200 milliárd forintos ellentételezési kötelezettségéből, a GKM mégsem hozta nyilvánosságra a listát.

Földes Ádám közölte: első fokú döntésében a Fővárosi Bíróság úgy döntött, hogy miután közpénzekről van szó, az adatoknak nyilvánosaknak kell lenniük, nem áll meg az üzleti titokra hivatkozó érvelés.

A döntés szerint az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül nyilvánosságra kell hozni az ellentételezés azon részleteit, amelyeket 2007. november 9-ig elismert a magyar állam teljesítésként.

Ez illeszkedik a bíróságok eddigi gyakorlatába, a TASZ korábban a Hankook-szerződés nyilvánosságra hozatalát érte el peres úton - tette hozzá Földes Ádám.

Hanganyag: Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást