Ismét jön a káosz: egyre valószínűbb a pénteki vasutassztrájk

Infostart
2008. február 13. 12:42
Ismét eredménytelenül zárult a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete közötti tárgyalás a sztrájkkövetelésekről. Bárány Balázs Péter, a szakszervezet érdekvédelmi alelnöke elmondta, ha továbbra sem jutnak megállapodásra, legkésőbb péntektől újra sztrájkot hirdetnek.

Bárány Balázs Péter az InfoRádióban elmondta: a szerdai tárgyaláson sem közeledett egymáshoz a szakszervezet és a MÁV vezetésének álláspontja. A vasúttársaság ugyanis az alelnök szerint semmit nem ajánlott fel a dolgozóknak.

A VDSZSZ 10 százalékos fizetésemelést követelt, valamint azt, hogy a MÁV-Cargo privatizációjából befolyt több mint 100 milliárd forintos bevételből minden vasutas kapjon 250 ezer forintot.

A vasúttársaság szóvivője ez utóbbi követelés kapcsán korábban azt nyilatkozta, hogy hűtlen kezelést valósítanának meg azzal, ha a privatizációs bevételt szétosztanák a dolgozók között.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság hétfőn első fokon úgy döntött: a szakszervezet jogellenesen próbálta meg sztrájkkal kikényszeríteni a béremelést, erre ugyanis a vasúttársasággal megkötött kollektív szerződés értelmében nincs lehetősége.

Bárány Balász Péter azonban közölte: a bíróság döntésével nem értenek egyet, ezért fellebbezéssel élnek.

A VDSZSZ múlt héten csaknem négy napon át sztrájkolt, azt megelőzően pedig február 1-jén tartottak sztrájkot, béremelést és egyszeri juttatást követelve.

Tavaly az év utolsó két hónapjában kétszer is sztrájkoltak a vasutasok, karácsony előtt az egészségbiztosítási törvény ellen tiltakoztak munkabeszüntetéssel.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást