"Kétséges, hogy képes-e versenyt teremteni az egészségbiztosítási törvény"

Infostart
2008. február 12. 07:01
Magyarország akár pozitívan is kijöhet abból a helyzetből, amely az amerikai hitelválság következtében Európában kialakult - mondta, az Oriens vezető közgazdásza az InfoRádió Aréna című műsorában. Vojnits Tamás hozzátette: a nemzeti banknak még kamatcsökkentésre is tere lehet, miközben a forint erősödik. A szakértő arról is beszélt, hogy az egészségbiztosítási törvény nem tesz majd lehetővé igazi versenyt a szolgáltatók között.

Nemcsak ronthat, hanem javíthat is az amerikai hitelválság hatására kialakult helyzet a magyar gazdaság állapotán. Ha nem teljesülnek be a pesszimista jóslatok, az amerikai gazdaság pedig hamar kijön a gödörből, miközben az európai se lassul le nagyon, akkor akár már az év második felére sokkal kedvezőbb tőkepiaci helyzet jöhet létre - mondta az Oriens vezető közgazdásza az InfoRádió Aréna című műsorában.

Vojnits Tamás, mint mondta, viszonylag derűlátó: úgy véli, hogy nem lesz olyan hosszú és fájdalmas a recesszió Amerikában, így egy év múlva már jobb lehet a külső konjunkturális helyzet.

A szakértő hozzátette: a félelmek részben abból fakadnak, hogy a befektetők jó ideje úgy látják, a válságjelenségek túlmutatnak Amerikán, és hatásai Európában is megmutatkozhatnak, például visszaeshet a növekedés, emelkedhet az infláció.

Ha szerencsénk van, a nemzeti banknak akár kisebb kamatcsökkentésre is tere lehet, miközben a forint erősödhet - közölte Vojnits Tamás.

Az Oriens vezető közgazdásza szerint az ügy tanulsága, hogy érdemes kiegyensúlyozott pénzügypolitikát folytatni, mert akkor nem kell ennyire hevesen reagálni a külső ingadozásokra.

A régió országaiban messze nálunk a legnagyobb az ingadozás. Szlovákiában például az euró árfolyama és kamatszintje alig változott a globális tőkepiac pénzügyi viharainak hatására - fűzte hozzá Vojnits Tamás.

Lesz-e verseny?

Erősen kétséges, hogy képes-e versenyt generálni az egészségbiztosítási törvény egy olyan ellátórendszerben, amely jellemzően állami tulajdonban lévő és területi monopóliumokkal bíró szolgáltatóegységeket, kórházakat működtet - mondta az Oriens vezető közgazdásza.

Vojnits Tamás szerint nem életszerű, hogy a területi alapon létrejött pénztárak az ország egyik végéből a másik végében lévő szolgáltató egységbe, kórházba küldjék a betegeket azért, mert az jobban működik.

A szakértő szerint a rendszer eddig sem azért volt pazarló, mert a szabályozó-ellenőrző mechanizmusok nem működtek megfelelően, hanem azért, mert a kórházakra az igen puha költségvetési korlát a jellemző.

Az Oriens vezető közgazdásza úgy véli: azzal, hogy az utóbbi időben jelentősen szűkítették kapacitásokat, amikor kórházakat zártak be, a szolgáltatók területi monopóliuma tovább erősödött.

Emiatt minimum komoly kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a verseny - jelentette ki Vojnits Tamás.

Hanganyag: Mong Attila


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna 1 - Vojnits Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Aréna 2 - Vojnits Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást