A megtért bárány, a lourdes-i csoda és az egészségbiztosítási törvény

Infostart
2008. február 11. 18:15
Nagyjából félezren tüntetnek a Kossuth téren az egészségbiztosítási törvény elfogadása ellen. Az Országgyűlés név szerinti szavazással már elfogadta a jogszabályt.

A Kossuth téren tüntetőkhöz csatlakoztak azok is, akik a Blaha Lujza téren és az Oktogonnál kezdtek demonstrálni.

Beszédében Gonda László megtért báránynak minősítette Karsai József szocialista képviselőt, aki frakciója és a kormány álláspontja ellenében nemmel szavazott az államfő által egyszer már megfontolásra a parlamentnek visszaküldött jogszabályra.

A szónok azt is bejelentette, hogy a politikus állítólag telefonon üdvözölte a tüntetést.

Gonda László a magyar és Árpád-sávos zászlókkal gyülekező tömeg előtt a törvény elutasítását, valamint a Szabadság téren lévő szovjet katonai emlékmű eltávolítását követelte.

Egy ismeretlen felszólaló pedig összefüggést vélt felfedezni a törvényről való szavazás és a lourdes-i csoda között, szavai szerint ugyanis a dél-franciaországi kisvárosban 1958-ban ezen a napon jelent meg Mária először Bernadette Soubirous előtt.