Elhunyt a volt budapesti rendőrfőkapitány

InfoRádió / MTI
2008. február 10. 16:42
Elhunyt Barna Sándor, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója, nyugállományú rendőr altábornagy. A volt megyei és fővárosi rendőrfőkapitányt 67 éves korában, vasárnap érte a halál - tudatta Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke.

A fővárosi önkormányzat és a közterület-felügyelet számára egyaránt óriási veszteség a rendkívül felkészült szakmai vezető halála - fogalmazott a szocialista politikus.

Az egykori rendőri vezető elkötelezett híve volt a fővárosi önkormányzat és az illetékes szakbizottság által szorgalmazott városi rendőrség létrehozásának - méltatta Barna Sándor életútját

Danielisz Béla kiemelte: Barna Sándor olyan vezető volt, akinek elvitathatatlan érdeme volt abban, hogy az 1990-es évek elején a demokratikus átalakulás feszültségek nélkül valósulhatott meg.

A taxisblokád idején Budapest rendőrfőkapitányaként, a későbbiekben pedig, több mint tíz éven át, Demszky Gábor főpolgármester személyes tanácsadójaként tevékenykedett.

Az elnök elmondta azt is, hogy a közterület-felügyeletnél egyelőre a helyettes veszi át az ügyek intézését, rövidesen pedig pályázatot írnak ki a posztra.