Sólyom: A demonstráció magától értetődő harci eszköz

Három tényező határozta meg, hogy mikorra tűzöm ki a szavazás napját. Az egyik az, hogy mint korábban is, a lehető legkorábbi dátumot választottam; egy ilyen függő állapotnak a legjobb minél hamarabb véget vetni.

A második ok, hogy ez a népszavazási ügy másfél éve húzódik, az összes lehetőséget kimerítették arra, hogy a szavazásra minél később kerüljön sor. Ezzel szemben tudatosan, a lehető legelső pillanatban döntöttem, amint az Alkotmánybíróság nyilvánosságra hozta a határozatát.

Végül pedig semmiképpen nem szerettem volna azt, hogy március 15-e ünnepét a kampány beárnyékolja. Ez vonatkozik a húsvétra is, tehát úgy gondoltam, jobb túllenni a kampányon, a választáson, és az ünnepeket annak szentelni, amiről azok szólnak.

Nem tart attól, hogy március 15-én majd az eredmények ismeretében olyan események lesznek, amelyeket az időpont is befolyásol?

Tartani semmiképpen nem tartok. Bennem soha nem volt félelem attól, hogy mi fog történni. A győztes és a vesztes politikai bölcsességétől függ, hogyan reagál majd az eredményekre. Szilárdan hiszek abban, hogy mérsékelten fognak reagálni.

Elhangzik az is, hogy Magyarországon a népszavazásnak nem alakult még ki a gyakorlata, és ezek a kérdések lejáratják a népszavazás intézményét. Erről mit gondol?

Nem hiszem, hogy a kérdések lejáratnák a népszavazás intézményét. Ha megnézzük azokat az alkotmánybírósági ítéleteket, amelyek körülbástyázták a népszavazás technikáját, meghatározták, milyen kérdéseket lehet föltenni és milyeneket nem, akkor azt látjuk, hogy ezek ezt az alkotmányos intézményt meglehetősen szilárd keretek között tartják.

Voltak ugyan komolytalan kérdések is, ez olyan divatjelenség, amelyeket lehet kezelni - azért van az OVB és az Alkotmánybíróság, hogy ezeket rövid úton eltakarítsa az útból. Ettől magának az intézménynek a jelentősége nem csökkent.

Szeretném hozzátenni, hogy helye van a népszavazásnak a politikai rendszerben, nemcsak azért, mert az Alkotmány tartalmazza, sőt, részletesen szabályozza, hanem azért is, mert ez azt is jelenti, hogy megbíznak a népben és a közvetlen demokráciában.Mit vár a népszavazási vitától? Vannak, akik azt mondják, hogy ezek demagóg kérdések, nem alkalmasak arra, hogy az egészségügy, az oktatás bonyolult kérdéseit meg lehessen vitatni.

Ezek a kérdések alkotmányos módon vannak föltéve, mindezt az Alkotmánybíróság több ítéletében is elismerte és bizonyította. Inkább azt mondanám, hogy rendkívül hosszú kampány volt, hiszen ez a téma másfél éve a politika napirendjén van, amiből viszont az következik, hogy az eredeti kérdések hatóköre meglehetősen kitágult.

Ha a kampányt nézzük, legalább háromfajta értelmezés van. Az MSZP igyekszik a legszűkebb tárgyi keretben tartani a kampányát, azt üzeni, hogy a 300 forintos vizitdíjról és a tandíjról fogunk dönteni. Ugyanakkor az SZDSZ és a Fidesz kampánya már egészen általános szociálpolitikai kérdésekről szól, sőt, ezen túlmenő ideológiai kérdésekről, a reformok módszertanáról.

Ez a hosszú kampány kitágította a kérdések "holdudvarát". Mindenki biztos benne, hogy itt többről van szó, mint a 300 forintról, és éppen ezért a nép döntésének a jelentősége is túl fog mutatni azon, hogy 2009-től meg kell-e szüntetni a vizitdíjat vagy sem. Ezért mondom azt, hogy rendkívül sok függ attól, hogy a politikusok hogyan fognak reagálni az eredményre.

Ön hogyan fog szavazni? Persze azt nyilván nem mondhatja meg, hogy igennel vagy nemmel, hiszen ez a szerepével összeegyeztethetetlen.

Nem, a szavazás titkosságával összeegyeztethetetlen, hogy előre, vagy akár utólag is eláruljam, miként voksoltam.

Ön szerint mit kell mérlegelnie a választópolgárnak, amikor a szavazásra készül?

Az elmúlt másfél év alatt annyi szempont merült fel és a kampány is annyi mérlegelendőt kínál, hogy mindenki az ízlése szerint kiválaszthatja és eldöntheti, hogy szimbolikus szavazatot ad-e le, vagy a 300 forintról akar-e szavazni.

Bár azt nyilván nem mondom meg, hogyan szavazok majd, azt azonban elárulhatom, hogy részt veszek a népszavazáson. 48 éves koromban szavaztam először, a Kádár-rendszerben nem voltam hajlandó egyszer sem részt venni a választásokon, viszont 1990 óta élek a szavazati jogommal.Tavaly év végén visszaküldte az Országgyűlésnek az egészségbiztosítás átalakításáról szóló, sokat vitatott törvényjavaslatot, amit majd a napokban egy négyórás vita keretében néhány módosítással valószínűleg újra elfogad a kormánytöbbség. Megtehette volna, hogy Alkotmánybírósághoz fordul. Miért nem ezt tette?

Mert nem tehettem meg. Akkor fordulhatok Alkotmánybírósághoz, ha a már elfogadott, de ki nem hirdetett törvény alkotmányellenes. Nagyon alaposan megvizsgáltuk, és úgy találtuk, hogy nincs benne olyan rendelkezés, amely az alkotmányba ütközne. Tudom, hogy ebben a voltaképpen szakmai kérdésben, főleg jobboldalról, sok ellentétes álláspont is megjelent. Ezekkel nem értek egyet.

Engem meglep, és el is kedvetlenít, hogy jobboldalról nagyon gyakran fölmerülnek, sajtóban megjelennek rendkívül kalandos jogi elképzelések, amelyek nem állják meg a helyüket, és megzavarják, megalapozatlan reménnyel töltik el az embereket. Nemcsak szakíróktól jelentek meg ilyenek, kaptam politikai párttól is olyan, alapvető jogi tévedéseket tartalmazó levelet, amelyben arra kértek, hogy küldjem az Alkotmánybíróságra a törvényt. Azt írták, hogy az egészséghez való jog klasszikus politikai alapjog, és ezt szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák, noha tudjuk, hogy ilyen érvelés szóba sem jöhet.

Az elnöki periódusom eléggé viharos időszakra esett, és mindig azt kellett mondanom, hogy a nehéz helyzetekben az egyetlen biztos támasz az alkotmányos intézmények és fogalmak tisztán tartása, ezekben bízhatunk, ezekre építhetünk, és ezek alapján követelhetünk bármit is. Ha nincs egy teljesen tiszta, száz százalékosan megalapozható alkotmányellenesség, akkor én nem fordulok az Alkotmánybírósághoz.

Tehát sem tartalmában, sem abban, ahogy a törvényt megalkották, nem látott alkotmányos kifogásokat. Inkább a társadalmi támogatottságát, a hatástanulmányok hiányát kifogásolta?

Teljesen világos volt, hogy nekem alkotmányos kifogásaim nem, politikai kifogásaim viszont számosak voltak. Ezt egy igen hosszú levélben ki is fejtettem az Országgyűlés számára, egy politikai nyilatkozatban pedig a nagyközönségnek is röviden összefoglalva egyértelművé tettem, tehát nem ok nélkül mondtam azt, hogy nem értek egyet, nem írom alá, és nem hirdetem ki.

4

A politika a jelek szerint átgondolta a kifogásaimat. Kaptam válaszokat egyrészt Kóka pártelnök úrtól, másrészt Horváth Ágnestől. Foglalkoztak a kifogásokkal érdemben is, de az elejétől fogva megmondták, hogy csak a technikai részeken tudnak változtatni. Az alapvető konstrukció olyan rendkívül nehezen létrehozott és törékeny politikai kompromisszumon nyugszik, amelyhez nem akarnak hozzányúlni.

Üdvözlöm, hogy történtek változások. Ezek között vannak olyanok, amelyekkel teljesen egyetértek, például az, hogy valóban elhatárolják a pénztárakhoz tartozó, üzletileg működő részt az egységes kockázatközösségi alaptól, tehát a drága, ritka betegségektől, amelyeket országos kockázatközösségi alapból fizetnek. A törvényben megvannak ennek a kezdetei. Miniszter asszony bemutatta, hogy a végrehajtási rendeletek koncepciói készen vannak, ott tudunk meg többet az egészről.

Ami továbbra is aggályos, az az, hogy noha a diagnózisban egyetértek a kormánnyal, a mostani rendszer rendkívül alacsony hatásfokkal működik, pazarló, korrupt, és a politika túlságosan beleszól az egészségügyi rendszerbe. Ez mind igaz.

Azt a terápiát, amit ez a törvény javasol, és lehet, hogy át is visz, továbbra sem látom alkalmasnak a gyógyításra. Akceptálom és elhiszem a jó szándékot, a segíteni akarást. Szinte süt a tárgyalásokból a hitük, hogy ez sikerül és működik majd. Nekem ugyanakkor alapvető aggályom, hogy azért hitre ezt nem lehet alapozni.

Százszor elhangzott szerda este miniszter asszony szájából, hogy hisszük azt, hisszük azt, hisszük azt. Hogy ezt a hitet mi támasztja alá, az továbbra sem világos. Vagyis minden kérdésre újabb kérdéseket tudtam feltenni, ami azért nem megnyugtató.

Világos, hogy az állam belátta, hogy képtelen ezt a rendszert hatékonyan és korrupciómentesen működtetni. Erre az a válasz, hogy a menedzsment egy részét privatizáljuk. Nem tudták velem továbbra sem megértetni, hogy a magántulajdonos miért tudná jobban működtetni. Ez nagyon fontos, mert hiszen ez olyan jelszavakon alapul, hogy az állam rossz gazda, az üzlet viszont mindent megold.

Már az augusztus 20-i beszédemben, Székesfehérváron nagyon nyomatékosan mondtam, hogy párba tartozik a korrupt állam és a rabló tőke; a másik oldalon az erős állam és az erős, tiszta versenyű gazdaság tartozik össze. Ha az állam nem volt képes működtetni ezt a nagy rendszert, hogyan lesz képes ellenőrizni, hiszen a felelősség továbbra is az államé, az állam szabja meg a kereteket, amelyeken belül van egy üzleti rész. Hogyan tudja majd működtetni? Miért akarnak bevonni biztosítókat, amikor ez nem biztosítási feladat? Itt ült nálam mind a tizenhárom biztosító képviselője, és mondták, hogy ez nem biztosítás, itt arról van szó, hogy nekik egészségmenedzsmentet kéne csinálniuk.

Ön sokszor említette a hit szót, amit a politika válaszul adott a felvetéseire. A törvényjavaslattal kapcsolatban nagyon fontos kifogása sokaknak, hogy nincs mögötte megfelelő támogatottság, amire a kormány azt mondja, hogy reformokat nem lehet úgy véghez vinni, hogy mindenki egyetért vele. A reformokat felülről kell végrehajtani, és aztán utólag valamilyen támogatottságot hozzákovácsolni. Ön ezzel egyetért?

Már legelső megnyilatkozásomban, a legelső újévi beszédemben mondtam, hogy híve vagyok mindenfajta reformnak, de ezeket nem lehet úgy átvinni, hogy egyrészt nincs határozott, pontos menetrend, másrészt ehhez meg kell szerezni a megfelelő támogatottságot. A legsúlyosabb krízisbeszédekben is, 2006. október 1-jén is elmondtam, hogy támogatottság nélkül nem sikerülnek az előttünk álló nagyon nehéz reformok.

Ráadásul ciklusokon átívelő reformokról van szó, hiszen egyik előttünk álló reform sem négy éven belül végrehajtható. A nyugdíjreform, az oktatás mind olyan, hogy csak akkor van értelme, ha a másik fél legalább elfogadja, és nem fogja egy esetleges politikai váltás után tönkretenni. Ezt reformeri hevülettel megteheti egy abszolút uralkodó, aki élete végéig uralkodik. Egy négyéves demokratikus váltógazdálkodásban el kell fogadtatni a politikai elittel, és el kell fogadtatni a szakmával.

Itt a magyar képviseleti demokrácia mibenlétéről is beszélünk. Vajon ez azt jelenti Magyarországon, hogy négy évre megbízatást kap a kormány, és utána nagyon széles jogköre, jogosítványa van nagyon sok mindent átalakítani?

Rendben van, ezért kapja a megbízatását. De vannak olyan alapkérdések, amelyekben nem lehet a megegyezésre törekvés nélkül lépni. Bármelyik sikeres külföldi átalakulás példáját nézzük Finnországtól Írországig, volt annyi belátás mind a két félben, hogy néhány sarokpontban megegyeztek, és ezt vitték tovább tíz éven keresztül, és látjuk, hogy meg is lett az eredménye.

5

Mindenképpen pozitív, hogy a civil szervezetek erőre kapnak és egyre nagyobb szerepet játszanak a politikai életben. A Kádár-rendszer idején mindig azt kívántuk, hogy legyen politikai önszerveződés, legyen a politikától viszonylag független szféra, ami nélkül a politika sem tud jól működni.

Leginkább a zöld mozgalmak azok, amelyeket a legjobban ismerek, s amelyekkel most is a legszorosabb kapcsolatom. Ezeknek az erősödését a korszellem is támogatja, hiszen mióta a klímaváltozás bekerült a köztudatba, és mindenki a bőrén érzi a fenyegető változást, azóta komolyabban veszik a zöld szervezeteket, aminek nagyon örülök.

Néhány kiemelt és nagyon komoly szakmai bázissal rendelkező szervezetnek egyre komolyabb súlya van, sorolhatnám ezeket a Levegő Munkacsoporttól a Humuszon keresztül a Védegyletig, de rajtuk kívül is nagyon sok olyan szervezet van, amelyek nemcsak helyi ügyekben tevékenykednek, hanem országos jelentőségük van. Ez rendkívül pozitív.

Az is nagyon jó, hogy most ezeket a szervezeteket a politika is egyre komolyabban veszi, egyeztetnek a civilekkel. Ezen a helyen is szeretném például megemlíteni, hogy nemrégiben megalakult a Klímabarát Önkormányzatok Szövetsége, amelyben a civilek és a helyi önkormányzatok - különböző nagyságú települések - úgy próbálják fejleszteni a helyi politikát, hogy a fenntarthatóság az egyik alapvető szempont legyen a helyi iparfejlesztésnél, a településszerkezet kialakításánál.

Nagyon sok olyan ügy van, ahol szükség van a civilekre - ilyen például Rába ügye. Ha a civilek nem szorgalmazzák a fellépést a folyó habzása ellen, akkor most nem tartanánk ott, hogy amint megjelenik a legkisebb szennyezés, abból azonnal országos és nemzetközi ügy lesz. Ilyesmire nem volt példa ezelőtt. A civilek valóban nagyon sok mindent elérnek, de például a Rába habzása ügyében mégiscsak azt látjuk, hogy nem sikerül áttörést, lényeges változást elérni.

6

Nem tudok arról, hogy a civil szervezetek túllépték volna a megengedett kereteket; a demonstráció például magától értetődő harci eszköz, mint ahogy a polgári engedetlenség is, ha az érintett vállalja annak a következményeit, hogy megszeg bizonyos jogszabályokat.

Õszintén szólva el is várom a civilektől, hogy vegyenek igénybe minden olyan eszközt, amelyet lehet, és akkor számíthatnak az elnöki támogatásra is. Tehát ha Szerencsen csak panaszleveleket intéznek hozzám meg az újságokhoz, az nem elég: lépjenek föl határozottabban az erőmű ellen, szükség is lesz rá. Ha komolyan fellépnek, én is megteszem a magam lépéseit.

Nagyon örülök, hogy a tárcával szót értünk, és most az Aranyosvölgyet, ahol szintén erőművet akartak építeni a Környezetvédelmi Minisztérium védelem alá helyezte

De vannak olyan civil szervezetek is, amelyek a "civil" álca alatt kirekesztő nézeteket fogalmaznak meg. Ön szerint ezek ellen hogyan kell fellépni?

Teljesen nyilvánvaló, hogy ha egy szervezet olyan nézeteket vall, amelyek alapvetően elfogadhatatlanok a demokratikus értékrendben, akkor a politikának föl kell lépni ezekkel szemben. Ezt megtettem én is, és meg fogom tenni a jövőben is. A hatósági eszközökkel azonban rendkívül csínján bánnék. Végül is a szólásszabadságnak, a gyülekezési szabadságnak megvannak a maguk nagyon pontos határai, és ezeket nem az befolyásolja, hogy az illető társaságnak az eszméi tetszenek, vagy nem tetszenek. Ha a jogi kereteket átlépi akármilyen civil szerveződés, akkor szankciókat kell alkalmazni. Amíg azonban idáig nem jut el, addig nem lehet politikai okból visszaélni a jogi lehetőségekkel. Ám, ha föl kell lépni politikailag, azt meg kell tennie mindenkinek, és el is várható egy egészséges társadalomtól, hogy egészségesen reagál ezekre a jelenségekre.

7

A schengeni határnyitás következményei rendkívül pozitívak a szlovákiai és a szlovéniai magyarság számára. Tegyük hozzá Burgenlandot is, bár ott nagyon alacsony a szórványmagyarság lélekszáma. A Romániában élő magyarok számára előbb-utóbbi megnyílnak a határok, de maradt két ország - Szerbia és Ukrajna -, ahol nem tudjuk, mit hoz a jövő.

Semmiképpen nem szabad megengedni, hogy a határon túli nemzetrészek közül ez a kettő hátrányosabb helyzetbe kerüljön. Ukrajnával az unióban úttörő módon sikerült megkötni a kishatárforgalmi egyezményeket, amelyeket az ottani magyarság - mint ezt tapasztaltam két héttel ezelőtt személyesen is - pozitívan vett, tudnak vele élni, és azt is tudják, hogy ennél többet pillanatnyilag nem nagyon tudunk elérni. Ha őket technikailag is könnyen át tudjuk engedni a határon, nemcsak a papírjaik lesznek meg, akkor a velük való kommunikáció a körülményekhez képest megoldott.

A délvidékieknél az a helyzet, hogy ők elutasították a hasonló kishatárforgalmi egyezményt, mondván, hogy rájuk nézve ennek több hátránya lenne, mint előnye. Megígértem nekik már jóval korábban, hogy támogatom azt a követelésüket, hogy kaphassanak magyarországi letelepedés nélkül magyar állampolgárságot. Ezt az ígéretemet tartom.

Tárgyaltam az érintett elnökökkel, a szerencsére a következő öt évben is elnöklő Borisz Tadics szerb államfővel, a szerb miniszterelnökkel és a horvát elnökkel is. Maga Tadics elnök jelentette be Szabadkán, hogy ezzel a megoldással egyetért. Most csak a magyar részen múlik, hogy hajlandók volnánk-e ezt a kedvezményt megadni.

És hogyan látja ezt?

Annyit tudok, hogy az Országgyűlésben ötpárti egyeztetést kezdeményeznek erről a témáról.

A schengeni szabályok értelmezésén túl, ön szerint milyen feladatai vannak a magyar politikának, hogy a magyar közösséget a Kárpát-medencében összetartsa?

Az elnökségem egyik programja volt az egységes magyar nemzet képviselete. Nem politikai képviselete, hanem annak a koncepciónak a képviselete, hogy a magyar mint kulturális nemzet, mint történelmileg kialakult identitás megmaradjon. Ez nem kötődik a mindenkori államhatárokhoz, viszont attól függ, hogy van-e ebben a közönségben valóban közös akarat arra, hogy továbbvigye azt az együttműködést, amit a történelemből örökségül kapott.

Ez azt is jelenti, hogy Magyarországnak föl kell adnia a sokszor még a Trianon utáni időkből, a húszas-harmincas évekből táplálkozó illúziókat, hogy politikai egység teremthető meg. Világosan kell látni az illető nemzetrészek és az általuk lakott területek történetét is, hogy Erdélyben már a XVIII. században román többség volt, noha nálunk ezt nem nagyon tudják.

Kell tudni, hogy melyek voltak a tót vármegyék, amelyek mindig is ezen a néven szerepeltek, már a XVI. században, és nem voltak magyarlakta vidékek. Tudni kell, hogyan változtak a nyelvhatárok a XVIII-XIX. században. Sok mindent kell ahhoz tudni, hogy az ember elfogulatlanul, reálisan, ugyanakkor optimistán szemlélje, hogy az a nagyrészt kompakt magyarság, a szórványok, a Székelyföld identitását és a jövő alakítását tekintve egységes maradjon.

Ehhez azt is számításba kell vennünk, hogy ez nem képzelhető el úgy, hogy majd központosítva, Budapestről irányítjuk őket. Ezt csak úgy lehet elképzelni, hogy most már a magyarság többfajta társadalomra oszlott többfajta központtal, amelyeknek megvan a saját politikai kultúrájuk is.

Ha valaki Kolozsvárról vagy Marosvásárhelyről politizál, annak alkalmazkodni kell a bukaresti stílushoz és az ottani módihoz. Az anyaországból ki tudja elképzelni, milyen kisebbségben élni, milyen kihívás a csángó bállal kapcsolatban említett kettős tudat, kettős félelem? Ezek nagyon bonyolult és nehéz kérdések, nem kell azt képzelni, hogy mi, akik itthon megvagyunk magunkba zárkózva, pontosan tudjuk.

Hiába vannak különféle kormányzati elképzelések, nem világos előttem, hogyan képzelik ezt a plurális központú, de mégis együttműködő és mindenképpen egységes jövőt építő magyar nemzetet. Amennyire lehet, én hozzájárulok az elnöki hivatalban tartott konferenciákkal, a határon túli útjaimmal. Nagyon remélem, hogy a magyar közhangulat és a politikusok szemlélete is változik az elnökségem végére.

8

Teljesen nyilvánvaló, hogy Oroszország építi a pozícióit, és óriási súlya van mint nyersanyagszállítónak, mint katonai nagyhatalomnak, mint világpolitikai szereplőnek, mint a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező tagjának. Nevetséges lenne, ha nem vennénk róla tudomást, ugyanakkor az Európai Unió tagjaként kell az Oroszországhoz való viszonyról is gondolkodnunk, és nekünk elsősorban nem Magyarország és Oroszország kétoldalú viszonyán kell dolgoznunk, hanem hogy az unió milyen helyet foglal el a nagyhatalmak között, az Amerikához, az Oroszországhoz, a Kínához való viszonyban.

Tehát nem híd, hanem hídfőállás.

Én nem szeretem ezeket a vizes hasonlatokat, sem a kompot, sem a hidat. Mi itt vagyunk lehorgonyozva a Kárpát-medencében, és itt is maradunk. Ezekkel a kérdésekkel nagyon józanul, pragmatikus alapon és az új szövetségi kötöttségünket figyelembe véve kell foglalkoznunk.

Ön 2006 decemberében az InfoRádióban azt nyilatkozta, hogy "azért vállaltam el az elnökséget, ezt a pozíciót, mert úgy gondoltam, hogy szükség van frissítésre a magyar politikában, ami teljesen pártszempontú, napi érdekű politizálásnál messzebbre nem mutat". Ön szerint sikerült ezt az elmúlt években elérni? Mi a mérlege?

Nem szívesen értékelném a saját két és fél évemet, noha folyamatosan gondolkodom arról, amit csinálok, és igyekszem reflektálni az összes megnyilatkozásomra, lelkiismeret-vizsgálatot tartok folyamatosan. Talán nem szerénytelenség kijelenteni, hogy minden erő kénytelen volt elfogadni, hogy az elnök nem kötődik egyik párthoz sem.

Hogy mit tehet az elnök? Az elnöknek állandóan szembesülnie kell a saját alkotmányos lehetőségeivel vagy korlátaival. Kézzelfogható, azonnali eredményeket várni illúzió lenne. Ha vannak apró változások, ami a trendet megváltoztatja - akár gondolkodásban, akár alkotmányos szokásokban, például ombudsmanok választása -, azt én sikernek tartom, noha még előttünk lesz jövő héten az ombudsman-választás.

Eredménynek tartom, hogy a független intézmények betöltői valóban a pártoktól függetlenül és ne pártalkuk során kerüljenek oda. Ha nem elsőre, akkor második próbálkozásra átmennek majd.

A pártokkal történő egyeztetés mellőzését olyan eredménynek látja, ami öntől függetlenül is tovább él majd, az utóda ezt a mintát követi?

Nem a negatívumon, a nem egyeztetésen van a hangsúly, hanem hogy megtörtem azt a gyakorlatot, hogy a pártok jelölésében a párthűség az elsődleges szempont, és eltörpül az illető szakmai alkalmassága, ami az intézmény kárára válik. Nem szeretnék példákat mondani, noha tudnék. A pártoknak megvan a lehetőségük az ellenérvek kifejtésére, azért vannak a bizottsági meghallgatások, azért van a parlamenti vita. Ez nekem is kockázat persze, hogy jót kell jelölnöm, de nyugodt vagyok, az összes jelöltem megállta volna a próbát akkor is, ha őket visszautasította a parlament.

Lesznek ugyanakkor olyan pozíciók, amelyekkel kapcsolatban egyeztetnie kell, például az ORTT-elnök esetében.

Így van, miután ez egy olyan hatáskör, ahol osztott a jelölés, leülök majd a miniszterelnök úrral, magától értetődik, mert ez így van szabályozva. Az előbb említett esetekben azonban nem kellett egyeztetnem, sőt, szerintem káros lenne az egész alkotmányos rendszer működésére, ha egyeztetnék. Ott nem fogok egyeztetni és vállalom a következményeit, vállalnia kell azoknak is, akiket fölkérek.

Említette, hogy nagyjából most tart a félidőnél. Mi az elnöki ciklusának második felére az a néhány legfontosabb kérdés, amivel szeretne foglalkozni, és szeretne eredményként elkönyvelni a végén?

Végig akarom vinni ezeket a programokat, a zöld programokat, a határon túli nemzetrészekkel kapcsolatos programot, továbbra is nagyon fontos, hogy ragaszkodjak az alkotmányossághoz minden kérdésben, és ne engedjem a legkisebb engedményt sem. Eredetileg nem volt betervezve, de alapvető társadalmi probléma a cigányság ügye. Ezt szeretném behozni a köztudatba, hiszen úgy látom, hogy ez egy robbanásveszélyes, rendkívül súlyos társadalmi probléma, amit nem lehet megoldani sem liberális elvek doktriner hangoztatásával, sem Magyar Gárda-módon. Ezt egy nagyon átgondolt és a cigányokkal egyeztetett programmal lehet megoldani, elsősorban iskoláztatás és munkahelyteremtés révén. Ez alapvető érdeke mind a cigányságnak mind a magyar társadalomnak.