Az egészségügyi miniszter január közepén még úgy nyilatkozott, hogy február közepétől már minden betegágy mellett működniük kell a széfeknek.
A határidő mindazonáltal tarthatatlannak tűnt, és ezt már több kórházigazgató is jelezte.
A fővárosi Szent Imre Kórház főigazgatója néhány hete úgy vélte: az egészségügyi intézmények többsége nem tudja teljesíteni határidőre a széfek felszereléséről szóló törvényt.
A rendelet szerint a csecsemő- és gyermekosztályra, a pszichiátriára, az addiktológiai ellátást végző osztályokra, valamint az intenzív osztályra nem kell széfet szerelniük a kórházaknak.
A Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja úgy vélte: a március 8-ai határidő tartható a kórházak számára.
Erős András hozzátette: a rendelet szerint nem kötelező az ágyak mellé felhelyezni a széfeket, ez is könnyebbséget jelent a kórházaknak, és lehetővé teszi, hogy az értékmegőrzőket biztonságos helyre szereljék fel.
A rendőrség adatai szerint azokban a kórházakban, ahol ilyen berendezések vannak, ott visszaesik a lopások száma.
A tolvajok egyébként általában minden értéktárgyat meglovasítanak, de legtöbbször készpénz, mobiltelefon és ékszer tűnik el.
Tavaly közel 1.600 lopásról érkezett bejelentés a rendőrséghez, ezek nagy része, több mint 1.200 eset fekvőbeteg ellátásra szakosodott intézményben történt.
Az elmúlt évben 132 millió forint kára származott a betegeknek a szakrendelőkben és a kórházakban elkövetett lopásokból, a bűncselekményekből csak 217-et derítettek fel a rendőrök, a megtérült összeg mindössze 3 millió forint volt.