Pénzbírság a kerepesi iskolának - a vizsgálat folytatódik

InfoRádió / MTI
2008. február 5. 16:25
Az Oktatási Hivatal határozata alapján első lépcsőben 200 ezer forintos bírsággal sújtják a kerepesi iskola fenntartóját, ahol hat roma diáknak megtiltották, hogy bejárjanak az intézménybe és csak délutáni foglalkozásokon vehettek részt - közölte Borovszky Tímea, az oktatási tárca roma integrációs titkárságának vezetője a vizsgálat részeredményét ismertetve.

Hozzátette: a határozatot az oktatási tárca megkapta, tudomásul vette, s ha fellebbezés érkezik, érdemben megvizsgálják. Ezentúl további vizsgálat lefolytatására utasították a hivatalt, hogy az esetet teljes körűen fel tudják deríteni.

Borovszky Tímea elmondta: hátra van még a dokumentációk teljes áttekintése, s megnézik, hogy az iskola által a tanulókkal szemben lefolytatott fegyelmi eljárás jogszerű volt-e.

Az Oktatási Hivatal hatósági eljárása csak egyetlen eszköz arra, hogy az önkormányzatot megfelelő módon segítsék. Nem csak hatósági vizsgálatról van tehát szó, emellett szeretnék, ha olyan pedagógiai kultúra honosodhatna meg az iskolában, amely az integrációs elvekre épülve nyújt a pedagógusoknak segítséget - mondta.

Felidézte, hogy eddig két alkalommal ajánlották fel a segítségüket az Országos Oktatási és Integrációs Hálózaton keresztül, ám erre még nem érkezett visszajelzés sem az iskolától, sem a fenntartó önkormányzattól.

Borovszky Tímea az előzményekről elmondta: a sajtóban megjelent hírek szerint a kerepesi önkormányzat iskolájában hat diáknak megtiltották, hogy iskolába járjanak és délutáni foglalkozásokon, hetente kétszer tartózkodhattak az épületben. Az eljárást fegyelmi okokkal indokolták.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Borovszky Tímea
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást