Napi 600 millió forintos kárt okoz a vasutassztrájk

Infostart
2008. február 5. 14:34
Nem közeledtek az álláspontok a MÁV és a szakszervezet között a keddi tárgyaláson sem - mondta Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője. Hozzátette: a vasúttársaság bírósághoz fordult, mert szerintük törvénytelen az, hogy a sztrájkoló szakszervezet nem teljesíti a még elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos kötelezettségeit.

Naponta 600 millió forintos kárt okoz a vasúttársaságnak a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének sztrájkja, amely kedden második napja tart.

Sigulinszki Tibor az InfoRádióban elmondta: a jegyeladás elmaradása miatti bevételkiesés napi 100 millió forintra tehető, a már korábban eladott jegyeket pedig pénteken - amikor félnapos sztrájk volt - 5 millió forint értékben váltották vissza az utasok.

A MÁV Cargo bevételkiesése napi 60 millió forintra tehető, az összeg azonban folyamatosan emelkedik a cég kötbérkötelezettsége miatt. A pályavasúti bevételkiesés a pénteki félnapos munkabeszüntetés alatt volt 140 millió forint.

A szóvivő elmondta: a vasúttársaság továbbra sem fizethet a dolgozóknak a MÁV Cargo eladásából származó 100 millió forintos privatizációs bevételből, ez ugyanis az állami vagyon felélése, hűtlen kezelés lenne.

A bevételeket beruházásokra, új motorvonatok beszerzésére, a régiek felújítására, valamint hiteltörlesztésre fordítják.

Közben a MÁV a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, a vezetők szerint ugyanis a sztrájkolók nem nyújtják a törvényben előírt elégséges szolgáltatást.

A másik szakszervezet szerint sem reális a cél

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint nem a privatizációs bevétel szétosztásáért, hanem a munkahelyek megtartásáért kellene küzdenie az érdekképviseleteknek. Õk ezért a sztrájkoló munkavállalókkal szolidárisak, a VDSZSZ-szel azonban nem - mondta az InfoRádióban Simon Dezső.

A több mint 25 ezer tagot számláló érdekképviselet vezetője szerint nem reális a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének célkitűzése. Hozzátette: nem tudnak szolidárisak lenni azzal a szakszervezeti vezetővel, aki nem kellően átgondolt célokat tűz ki a szervezete elé.

Elmondta azt is, hogy a kiszervezésben érintettek, azaz a MÁV Cargo munkatársai kaptak kárpótlást a megváltozott foglalkoztatásért, erre a 100 milliárd forintos privatizációs bevétel 5 százalékát költötte el a vasúttársaság.

Szerinte most már nem további dolgozó juttatásairól kellene tárgyalni, hanem a munkahelyek megőrzéséről, hiszen idén is sok állás kerül veszélybe a vasúttársaságnál.

A sztrájk első napjára körülbelül 60 millió forintos kárral számol a MÁV teherszállítási üzletágának kommunikációs vezetője, de ez a későbbiekben sokkal több lehet. Rácz Gábor azt mondta, hogy a MÁV Cargo plusz kiadásait a tavalyi nyereségükből kénytelenek fedezni.

A költségeket növeli a késedelmes szállítás miatt fizetendő kötbér. Emellett sok ügyfelet el is veszít a cég, hiszen akinek sürgősen el kell szállítani az áruját, az más megoldást keres - mondta Rácz Gábor. Többletköltséget jelent az alternatív utakon, esetleg egy hosszabb pályaszakaszon való szállítás is.

Hanganyag: Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rácz Gábor (MÁV Cargo)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Simon Dezsõ (Vasutasok Szakszervezete)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást