Országos káoszt okoz a vasutasok sztrájkja

Infostart
2008. február 4. 07:34
Budapesten a vasúti dolgozók jelentős része támogatja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének hétfő hajnali 3 órakor kezdődött munkabeszüntetését - közölte az érdekképviselet vezető ügyvivője. Közben a MÁV sajtófőnöke arról számolt be, hogy a budapesti nagy pályaudvarokon kialakult helyzet miatt a kelenföldi, a rákospalotai és az újpesti állomásokról indulnak és érkeznek a vonatok.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete vezető ügyvivője az InfoRádióban elmondta: a fővárosban a vasúti dolgozók többsége támogatja a hajnalban kezdődött munkabeszüntetést.

Gelencsér László hozzátette: erős a készültség Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett, a Balaton körül és Záhonyban is.

A vezető ügyvivő hozzátette: a fővárosban a Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a jegy- és kocsivizsgálók, valamint a forgalmisták sztrájkja miatt szünetel a vasúti közlekedés.

"A különböző szakmai csoportok részvétele más és más, a műszaki előkészítők és a kocsivizsgálók országosan szinte 100 százalékosan részt vesznek a sztrájkban, ennek köszönhető, hogy gyakorlatilag az egész hálózaton általános a munkabeszüntetés" - jelentette ki Gelencsér László az InfoRádióban.

Áll a forgalom

"Jelentős a sztrájktámogatottság Budapesten a legnagyobb pályaudvarokon. A Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a jegyvizsgálók, kocsivizsgálók, forgalmisták léptek sztrájkba. A főváros legnagyobb pályaudvarain jelenleg áll a forgalom" - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének vezető ügyvivője.

Gelencsér László a távirati irodának elmondta: a Nyugati pályaudvarról hajnali 4 óra után indult el egy vonat, egy kiskunhalasi vonatvezető hölgy irányításával.

A műszakváltások miatt bizonytalan a vonatok indulása és érkezése az egész országban. Pusztaszabolcson például azt közölték az utasokkal, hogy elindul egy vonat Budapestre a Déli pályaudvarra, de a közben leváltott dolgozók helyére sztrájkolók léptek, így a vonat biztosan nem tud sem elindulni, sem megérkezni úti céljához.

Sztrájk a Keleti, a Déli és a Nyugati pályaudvaron

Közben a MÁV sajtófőnöke arról számolt be, hogy a budapesti nagy pályaudvarokon kialakult helyzet miatt a kelenföldi, a rákospalotai és az újpesti állomásokról indulnak és érkeznek a vonatok.

Kavalecz Imre közölte: nem sztrájkolnak a Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár, valamint a Kőbánya-Kispest-Lajosmizse vonalon, továbbá Zalaegerszegen és Veszprémben is dolgoznak az alkalmazottak.

A vasúttársaság sajtófőnöke hozzátette: várhatóan a Miskolc-Pécs vonalon is sikerül megszervezniük a közlekedést.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete azután döntött a sztrájk folytatásáról, hogy tegnap nem tudott megállapodni a bérkövetelésekről a vasúttársaság vezetésével.

Az érdekképviselet szerint a hétfő délelőtt 11-kor kezdődő tárgyalások eredményétől függ, hogy meddig tart a munkabeszüntetés.

Elfogadják

A vasutassztrájk miatt eddig nem választották sokkal többen a BKV járatait a bevezető vonalakon, a gépkocsiforgalom azonban megerősödött a vasúttal párhuzamos utakon - mondta az InfoRádiónak a BKV fődiszpécsere.

Szántó Ferenc közölte: a két fél között megállapodás született arról, hogy a BKV Zrt. a sztrájk idején elfogadja a MÁV-bérleteket az agglomeráció és a budapesti állomások között közlekedő járatokon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sigulinszki Tibor (MÁV) és Gelencsér László (VDSZSZ)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást