Gaskó: "Semmiben sem sikerült megállapodni"

Infostart
2008. február 4. 12:24
Kevesebb mint egy óra alatt befejeződtek a tárgyalások MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. Az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban elmondta: semmiben sem sikerült megállapodni, a tárgyalásokat kedden 11 órakor folytatják.

Hétfő délelőtt 11 órakor kezdődött és még dél előtt véget is ért a megbeszélés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete képviselői között. Az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban közölte: "sajnos semmiben nem sikerült megállapodni, hiszen a MÁV sem a követekésekben, sem az elégséges szolgáltatásokban nem engedett".

Gaskó István úgy vélte, a vasúttársaság "időnként egyet hátralépve lehetetlenné tette a megállapodást".

Kákosy Csaba közlekedési miniszter azon megállapításáról, mely szerint ha a vasutasok sztrájkja elhúzódik, akkor a Volán társaságokra kell bízni a közösségi közlekedési közszolgáltatás egy részét a szükséges finanszírozási források átcsoportosításával, Gaskó István úgy vélte: az szakmailag megalapozatlan és ezt a miniszter csak "a sztrájkoló vasutasok zsarolására" használta.

A VDSZSZ elnöke a munkabeszüntetésben részt vevők számáról elmondta: éppen annyian sztrájkolnak, "amennyi elég ahhoz, hogy a teljes országos hálózat megbénuljon".

Gaskó István hozzátette: a szakszervezet javaslatára kedden 11 órakor újrakezdődnek a tárgyalások. Az elnök szerint a MÁV nehéz helyzetben van, mert ha nem születik megállapodás az elégséges szolgáltatásról, akkor kaotikus állapotokra lehet számítani.

Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója Zrt., a munkáltató tárgyaló delegációjának vezetője elmondta: a munkáltató továbbra is fenntartja álláspontját, hogy a szakszervezet követelésének nincs gazdasági és jogi alapja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gaskó István, a VDSZSZ elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást