Fodor: "Keményen lépünk fel"

Infostart
2008. február 4. 12:37
A Rába menti osztrák bőrgyárak termelésének csökkentését kezdeményezi a környezetvédelmi és vízügyi miniszter osztrák kollégájánál, ha a vízminőségi eredmények nem mutatnak javulást. Fodor Gábor az InfoRádiónak azt mondta: a korábbi megállapodás alapján Ausztria feladata megoldani a problémát 2009-ig.

A tavaly az osztrákokkal megkötött megállapodás alapján 2009-re kell újra olyan minőségűvé tenni a Rába vizét, amilyen 15-20 évvel ezelőtt volt - mondta az InfoRádiónak a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

Fodor Gábor hozzátette: a Rába ennek ellenére most sem habozhatna, ezért is lépnek fel ellene szigorúan.

A környezetvédelmi rendezés azonban egy folyamat, amelynek során a folyó vizét szennyező három bőrgyár szűrőket szerel fel. Az egyik gyár szűrőrendszere már elkészült, a másik kettőt idén látják el azzal - közölte a miniszter.

A Lapincs folyón keresztül egy geotermikus erőmű is szennyezi a Rábát, a tavalyi tárgyalások során azonban a magyar fél elérte, hogy 2009-ben bezárják azt - tette hozzá a tárcavezető.

Fodor Gábor elmondta: csak a sajtóból értesült arról, hogy a wollsdorfi bőrgyár vezetője elismerte, hogy jelenleg az ő cége szennyezi a Rábát.

A környezetvédelmi és vízügyi minszter hozzáfűzte: az osztrák kormány feladata, hogy rendezze a helyzetet a tartományokkal és a bőrgyárakkal a tavaly megkötött megállapodás alapján, amelynek előírásait az ütemterv szerint már elkezdte megvalósítani.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást