Nem támogatja az MSZP a Fidesz megerősítő népszavazásról szóló indítványát - jelentette be a nagyobbik koalíciós párt szóvivője. Nyakó István a döntést azzal indokolta: ebben az ügyben - szerintük - nem lehet a felelősséget az emberekre hárítani.
A szocialista politikus az InfoRádióban úgy fogalmazott: a törvényhozást azért választották meg, hogy törvényeket hozzon és vállalja a felelősséget a döntésekért.
A Fidesz korábban azért nyújtotta be az Országgyűlésnek az előterjesztést, mert annak elfogadása esetén március 9-én az egészségbiztosítási rendszer átalakítása ügyében is lehetne referendumot tartani, egyidőben a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazással.
A Fidesz ragaszkodik a javaslathoz
A legnagyobb ellenzéki párt alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: fenntartják javaslatukat.
Pokorni Zoltán emlékeztetett arra, hogy az aláírásgyűjtés már megkezdődött, így az idén biztosan kiírják a népszavazást az egészségbiztosítás átalakítása ügyben.
Az ellenzéki politikus hozzátette: jobb és olcsóbb lenne, ha a referendumot a másik három kérdéssel egyidőben tartanák.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa