A gyomrában találták meg az aranygyűrűket

InfoRádió / MTI
2008. február 1. 19:49
Röntgenvizsgálat során bukkantak két ellopott aranygyűrű nyomára az egyik szegedi egészségügyi intézményben; a betegtárs pénztárcájából ellopott gyűrűket egy 16 éves lány nyelte le - közölte a rendőrség.

A rendőrség gyanúja szerint csütörtökön egy szegedi kórházban kezelt lány ellopta egy másik beteg éjjeliszekrényéből annak pénztárcáját, melyben több ezer forint készpénz, valamint két aranygyűrű volt.

A lány dohányzás ürügyén kiment az épületből, és egy óvatlan pillanatban, amikor nem látta senki, a pénztárcából kiemelte a pénzt, valamint a gyűrűket, az üres tárcát eldobta, majd a megszerzett értékekkel visszament a kórterembe.

Később azonban röntgenvizsgálatra ment, és a felvételen a gyomrában egyértelműen kirajzolódtak az eltűnt ékszerek.

A lány kihallgatásán azt mondta: a fogával akart meggyőződni arról, hogy a gyűrűk valóban aranyból vannak-e. Ekkor köhögési roham jött rá, s véletlenül lenyelte az egyik ékszert. Ez - elmondása szerint - jó ötletnek tűnt, s úgy gondolta, lenyeli a másikat is.

Bár az ékszerek megvannak, leghamarabb csak napok múlva lehet hozzájuk jutni, a gyűrűk útját a gyanúsított szervezetében - már csak orvosi szempontok miatt is - figyelemmel kísérik a kórházban.