A Medián januárban három országos reprezentatív felmérést is végzett 3.600 fő megkérdezésével. Január első és harmadik hétvégéje között nem történt jelentős változás a díjak eltörlését támogatók arányában: mindhárom kérdésben közel kétharmados fölényben vannak az igenek. A nemmel szavazni szándékozók aránya jócskán elmarad ettől, ám két hét alatt számottevő mértékben növekedett - főleg a felsőoktatási tandíj és a vizitdíj kérdésében - olvasható a Medián tájékoztatójában.
"Ezzel együtt sem tűnik kétségesnek, hogy a "nemeknél" sokkal több "igen" szavazat várható a referendumon, a kérdés elsősorban az, hogy az utóbbiak elegen is lesznek-e, magyarán, hogy meglesz-e a három kérdésben az eredményességhez szükséges bő 2 millió igen szavazat" - folytatódik az elemzés.
A felmérés szerint az elmúlt hetekben a "nem" táborába tartozók is éledezni kezdtek, és két hét alatt jelentős mértékben erősödött az aktivitási szándékuk. A tandíj esetében 32-ről 37, a vizitdíjéban 41-ről 44, a napidíj ügyében pedig 37-ről 46 százalékra nőtt a "biztos" szavazók aránya.
Így január közepén egyszerre mindhárom kérdésben a szavazókorú népesség 40 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmenne és igennel szavazna a népszavazáson, és 5-6 százalék volt azoknak az aránya, akik elmennének és a nem mellett húznák be az ikszet.
Az persze kérdés, hogy végül hányan fognak elmenni, hiszen a választás előtt rendre többen mondják magukat biztos szavazónak, mint ahányan végül tényleg leadják a voksukat.
A Medián szerint a szavazók mozgósíthatóságát az is befolyásolhatja, hogy szerintük mi a referendum igazi tétje.
Ezzel kapcsolatban jelentős fordulat történt a közhangulatban: január elején még többségben voltak, akik szerint egy sikeres népszavazás után a kormánynak le kell mondania, két héttel később viszont már ennek az ellenkezőjét gondolták többen.
Ez a hangulatváltozás egyrészt megkönnyítheti azoknak a kormánypárti szavazóknak a dolgát, akik marasztalnák a kormányt, de szívesen leszavaznák a díjakat. Ezek aránya éppenséggel nem jelentéktelen: az MSZP-szavazók 15 százaléka állítja, hogy biztosan elmenne és igennel szavazna a kérdésekre (a nemmel szavazó "biztos" résztvevők aránya ennél kisebb, 12 százalék).
A kormányváltó hangulat elillanása viszont csökkentheti az ellenzéki szavazók lelkesedését a népszavazás iránt. További részletek itt!