Az esetek 27 százalékában fordult elő, hogy a recepten szereplő készítményt nem tudta kiadni a patika, mert az nem volt készleten - ismertette a Spatium Consulting kutató- és tanácsadó cég elemzését az ügyvezető.
Gergely Péter kifejtette, hogy a teljesen hétköznapi, népbetegségre való gyógyszerek esetében is gyakori a hiány.
A cég kutatása szerint a patikusok önmaguktól nem ajánlanak olcsóbb, azonos hatóanyagú készítményt a recepten szereplő helyett, hiszen az esetek mindössze egy százalékában tapasztalták azt, hogy eleget tesznek ebbéli kötelességüknek a gyógyszerészek.
Az ügyvezető közölte: ha a vásárló rákérdez, akkor több patikus teszi ezt meg, de az esetek egyharmadában még ekkor sem adnak ki más készítményt.
A gyógyszerészek az esetek kétharmadában kínálnak alternatívát, de egy részében drágább gyógyszert adnak - tette hozzá.
A betegek szeretik azt a gyógyszert megkapni, amit az orvos felírt, ám az esetek 3,5 százalékában a patikus figyelmeztetés nélkül másik készítményt akart kiadni, mint ami a recepten szerepelt - hangsúlyozta Gergely Péter.
A felmérés szerint ugyanakkor a lakosság fele elfogadná az olcsóbb készítményt, ha ezt a patikus felajánlaná.
A kamara szerint a felmérés nem tükrözi a gyakorlatot
Valamennyi támogatott készítményt kötelező forgalmaznia a gyógyszertáraknak - reagált az elemzésre a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke.
Hankó Zoltán az InfoRádiónak elmondta: a felmérés nem tükrözi a mindennapi gyakorlatot, és azt sem tartja reálisnak, hogy mindössze a patikák egy százaléka ajánl olcsóbb készítményt a felírt készítmény helyett.
A gyógyszergazdaságossági törvény rendelkezései miatt valóban nehezen tudnak a patikák készletezni, mivel havonta változik a készítmények ára - tette hozzá.
Hanganyag: Seres Gerda