Az érdekképviselet vezetője elmondta: a szakszervezeti tagság igénye az volt, hogy a tavalyi béralkunál rosszabbat ne kössenek; ez a célkitűzésük teljesült.
Idén csakúgy, mint egy évvel korábban 7 százalékkal emelkedik majd a vállalati átlagkereset, amin belül a fizikai dolgozók (buszsofőrök, szerelők) bére 8 százalékkal, míg a szellemi állományé 4 százalékkal fog növekedni az egyezség szerint.
A szakszervezet fél százalékot engedett egy héttel ezelőtti bérköveteléséből, és a béren kívüli juttatásként korábban kért évi 32.700 forint helyett megelégedett a 12 ezer forinttal.
A munkáltató az aláírt megállapodásban vállalta, hogy a kollektív szerződésben foglalt kedvezményeket idén is változatlan formában megtartja - közölte Dobi István.
Torma Kálmán, a Kapos Volán vezérigazgatója szerint ennek a megállapodásnak a tükrében kimondható, hogy felesleges volt a múlt heti sztrájk, hiszen a társaság egy héttel ezelőtti ajánlásában ugyanekkora összköltséget vállat a bérek és béren kívüli juttatások megemelésére.