Elítélték a volt szocialista önkormányzati képviselőt

InfoRádió / MTI
2008. január 25. 18:02
Sikkasztás miatt tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a volt salgótarjáni szocialista önkormányzati képviselőt, akit a város polgármestere jelentett fel; a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását két évre felfüggesztette, az ítélet nem jogerős - közölte a Nógrád Megyei Bíróság szóvivője.

Barsi József elmondta: Karakasev Annát bűnösnek mondta ki a Salgótarjáni Városi Bíróság egy rendbeli, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettében.

A volt képviselőt tíz hónap börtönre és mellékbüntetésként 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság, de a szabadságvesztés végrehajtását két évre felfüggesztette.

A szóvivő hozzátette: a bíróság előzetes mentesítésben részesítette Karakasev Annát, vagyis mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Karakasev Anna 1994-től dolgozott Salgótarjánban önkormányzati képviselőként, az előző ciklusban az MSZP frakcióvezetője és a pénzügyi bizottság elnöke volt.

A vádirat szerint az Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata (OIGSZ) igazgatójaként 2006 augusztusában 2,5 millió forintot vett ki a házipénztárból, és a pénzt csak a vizsgálat után, fél évvel később tette vissza.

A szocialista politikus és intézményvezető ellen a Fidesz-többségű közgyűlés polgármestere tett feljelentést tavaly márciusban egy önkormányzati vizsgálat után. Karakasev Anna múlt év februárjában lemondott vezetői megbízásáról, majd képviselői mandátumáról is.