Rytkó Emília elmondta, a kormány 4,47 milliárd forintot biztosított a népszavazás lebonyolítására, és az e feladattal megbízott önkormányzati és területfejlesztési miniszter is aláírta már valamennyi, a végrehajtáshoz kapcsolódó rendeletet.
A választók akkor értesülhetnek a népszavazáshoz kapcsolódó határnapokról, amikor az államfő határozata megjelenik a Magyar Közlönyben - fűzte hozzá az irodavezető.
Utalt arra, hogy az OVI a felkészülést még december 12-én kezdte meg, azóta Magyarország valamennyi településén elvégezték a szavazókörök kialakítását, és mindenhol kijelölték azt a szavazókört, ahol igazolással lehet majd szavazni.
Február 22-éig megérkezik az értesítés
Közölte, a választópolgároknak február 22-éig meg kell kapniuk azt az értesítést, amelyből megtudhatják, melyik szavazókörben adhatják le voksukat, és ebből tudhatják meg azt is, hogy szerepelnek-e a névjegyzékben.
A fontos változások között említette, hogy aki a névjegyzékből kimaradt és a törvényes időn belül nem emel ez ellen kifogást, az a szavazás napján már nem kérheti a névjegyzékbe vételét.
Ugyancsak február 22-éig kell a választópolgároknak kérni, ha nem Magyarországon, hanem külföldön tartózkodnak, hogy az adott külképviseleten leadhassák a szavazatukat. E jogvesztő időpont után már nem lehet ilyen kérelmet benyújtani - figyelmeztetett.
A népszavazáson is lehet majd igazolással szavazni: aki a lakóhelyétől távol, ám Magyarországon tartózkodik, az a szavazás napját megelőző pénteken délig kérheti a települési jegyzőtől, hogy adjon számára igazolást.