Lassan mindenkit lever a lábáról az influenza

Infostart
2008. január 23. 16:38
Nőtt az influenzás betegek száma az országszerte: az elmúlt héthez képest másfélszer többen fordultak orvoshoz - közölte az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese. Szolnoki István azt mondta: az influenzavírussal fertőzöttek száma Fejér megyében a legmagasabb.

Az elmúlt hét óra jelentősen nőtt azoknak a száma, akik influenzával, vagy influenzaszerű megbetegedéssel fordultak orvoshoz: január második hetében 30, a harmadikban már 50 ezren keresték fel emiatt a rendeléseket - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese.

Szolnoki István közölte: a legtöbben a Dunántúlon, azon belül is Fejér megyében betegedtek meg, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon egyelőre kevesebb embert döntött le lábáról az influenza.

A járvány egyelőre közepes, egyedül Fejér megyében magas intenzitású - fűzte hozzá az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese.

Óvatosan!

A szakértő figyelmeztetett: az influenza elmúltával a kisgyerekeknél és az időseknél igen gyakran alakulnak ki szövődmények, ezek súlyos, hosszan tartó betegségeket, vagy legrosszabb esetben halált is okozhatnak.

A fiatalok és a felnőttek többsége, ha nincs krónikus betegsége vagy valamilyen szervi elváltozása, az influenzát legfeljebb egy hét alatt, maradványtünetek nélkül heveri ki - tette hozzá Szolnoki István.

Az influenzavírus-fertőzés megelőzhető egészséges, fehérje- és vitamindús táplálkozással, megfelelő öltözködéssel, és azzal, ha kerüljük a zsúfolt, zárt tereket.

A betegeknek azt javasolja az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese, hogy tüsszentsenek, köhögjenek papírzsebkendőbe, ne látogassanak idős embereket vagy gyerekeket, valamint, hogy maradjanak otthon, amíg meg nem gyógyulnak.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást