Az országnak is javára válhat, hogy minél korábban, már március 9-én túl legyen a politikai cirkuszon - mondta Horn Gábor. A szabad demokrata ügyvivő szerint ugyanakkor az időpont sokkal inkább a
Fidesznek kedvez, mint a kormánypártoknak, hiszen szavai szerint az ellenzékiek már másfél éve sok százmillió forintból kampányolnak.
Horn Gábor bizakodó, szerinte a másfél hónap elegendő idő arra, hogy az SZDSZ eljuttassa üzenetét az emberekhez: el kell menni szavazni, és mindhárom kérdésre nemmel kell válaszolni.
Elmondta azt is: pártja február 2-án kezdi a kampányt, és a kampányidőszak rövidsége miatt a költségek inkább az 50 millió forinthoz állnak majd közelebb. Korábban a politikus azt nyilatkozta: pártja 50-100 millió forint közötti összeget fordít majd a népszavazási kampányra.
Pokorni Zoltán fideszes politikus szavaira reagálva azt mondta: hazugság, hogy most az egészségügy vagy a felsőoktatás ingyenes lenne, és hazugság az is, hogy a népszavazásnak bármilyen következménye lenne a kormányzást illetően.
Horváth Ágnes: a források pótolhatatlanok
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: tiszteletben tartják az Alkotmánybíróság döntését, amely szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj nincs hatással a költségvetésre.
Elmondta azt is: egy év alatt 22 milliárd forintos bevételt hozott a vizitdíj és a kórházi napidíj, a társadalombiztosításban pedig 42 milliárd forintnyi megtakarítás keletkezett. Horváth Ágnes szerint ezek a források pótolhatatlanok.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa