Múlt hétfőn, január 14-én délután rabolták el a XVI. kerületben J. H. kínai állampolgárt, aki édesapjával hazafelé tartott - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője.
Gulyás Imre közölte: a sértettre és apjára négy csuklyás férfi támadt, megverték, majd egy autóba tuszkolták és elhajtottak.
A kínai férfitól már út közben azt követelték, hogy családjától kérjen 500 ezer eurót váltságdíjként, ő azonban közölte, hogy az összeget rokonai nem tudják előteremteni - tette hozzá a BRFK osztályvezetője.
Az emberrablók eztán telefonon keresték meg a túsz családját, akiktől 300 ezer eurót követeltek, másnap déli átadással, a sértett felesége azonban a rendőrséghez fordult.
A szervezett bűnözés elleni osztály egy, a szervezett bűnözéssel kapcsolatban álló kínai férfit és köreit kezdte figyelni az ügyben - mondta Gulyás Imre.
A túsz fogva tartásának helyszínére a rendőrség a terrorelhárító szolgálat munkatársaival érkezett és kiszabadította a kínai állampolgárt - mondta a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője.
Gulyás Imre hozzáfűzte: a lakásban elfogtak öt kínai férfit és egy nőt. A rendőrök fegyvereket is lefoglaltak a helyszínen.
A csoport tagjai ellen emberrablás, lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés és kifosztás miatt indult eljárás - közölte a BRFK osztályvezetője.
Hanganyag: Kálló Izabella