A Nagy Biciklipályázat: a Fidesz egy napot adott a Postának

Infostart
2008. január 20. 13:25
Felszólította a Fidesz a Magyar Postát, hogy hétfőn adjon tájékoztatást, megkötötte-e a kerékpárbeszerzésre kiírt közbeszerzési pályázat szlovén nyertesével a szerződést. A posta szóvivője szerint a cég honlapján minden megtalálható.

Balsai István, a párt országgyűlési képviselője azt mondta: ha még nem kötötték meg a szerződést, akkor szeretnék tudni, hogy a posta vezetése figyelembe veszi-e a beszerzéssel kapcsolatban a közelmúltban felmerült kételyeket.

Hozzátette: ha megkötötték már a szerződést, akkor ezt hozzák nyilvánosságra ennek tényét.

A politikus emlékezetett: a posta ötezer kerékpárt vásárol átlagosan 240 ezer forintért egy szlovén cégtől.

Balsai István emlékeztetett arra, hogy a sajtóban már korábban megjelentek olyan elemzések, miszerint "a közbeszerzési pályázat feltételei, (...) szórol-szóra megegyeztek a közbeszerzést megnyerő egyetlen pályázó ajánlatával, olyan mértékben, hogy a kerékpárokra szerelendő oldaltáskák méretei centiméterre ugyanazok, mint a szlovén gyártmányú kerékpár dobozai".

A Fideszes politikus úgy fogalmazott: "minden szempontból az egyetlen pályázó által gyártott, és a különböző balkáni országokban használt kerékpárokra lett kitalálva az elemzők szerint ez a közbeszerzés".

A Schwinn-Csepel jogsértés gyanít

A Schwinn-Csepel Kerékpárgyár vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: vélhetően bennfentes cég nyerte el a postai kerékpár-megrendelést.

Klimon Péter közölte: cége fennállása óta szállítja a Postának a bicikliket, darabját nagyjából 60 ezer forintért.

A vezérigazgató azt a vádat visszautasította, hogy a biciklik két év alatt tönkrementek. Szerinte a postások három évig használták őket munkára, majd megkapták saját használatra, és még évekig közlekedtek velük.

A Magyar Posta szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a kerékpárokat nyílt közbeszerzési pályázaton szerezték be; a későbbi nyertes nem rendelkezett bennfentes információkkal.

Tomecskó Tamás hozzátette, hogy a Schwinn-Csepel ugyan megvásárolta a pályázati dokumentációt, pályázatot azonban nem adott be.

Közölte: a Schwinn-Csepel biciklijeinek szervizelésére éves szinten csaknem 80 millió forintot költöttek.

Tomecskó Tamás a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva közölte: a társaság a kerékpárbeszerzéssel kapcsolatos információkat napokkal ezelőtt honlapján nyilvánosságra hozta.