Szerdán mutatta be új ombudsmanjelöltjeit a köztársasági elnök a parlamenti pártok frakcióvezetőinek a Sándor Palotában.
Sólyom László az új jelöltek kapcsán úgy fogalmazott: a két ombudsmanjelöltet mind szakmailag, mind emberileg alkalmasnak tartja a poszt betöltésére.
Zombor Ferenc kapcsán azt emelte ki, hogy 1996 és 2007 között az Országgyűlési Biztosok Hivatalában dolgozott, először az adatvédelmi főosztályt, később a nemzetközi jogi főosztályt vezette. Jelenleg ügyvédként dolgozik, polgári peres és adatvédelmi ügyeket visz.
Fülöp Sándorról Sólyom László azt mondta, jártas a környezetvédelmi jogvitákban. Nemcsak gyakorlati, de elméleti téren is megfelel a feltételeknek. A köztársasági elnök kitért arra, hogy Fülöp Sándor részt vett a környezetvédelmi törvény kidolgozásában, emellett tevékeny szerepe volt a határokon átterjedő hatásokról szóló Espooi egyezmény ratifikációjának jogi előkészítésében.
Az államfőnek azért kell újra jelölteket állítania, mert tavaly decemberben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának posztjára jelölt Nagy Boldizsár, és az újra adatvédelmi ombudsmannak jelölt Péterfalvi Attila nem kapta meg a szükséges támogatást az Országgyűlésben.
Sólyom László a decemberi szavazás után úgy fogalmazott: minden szakmai érvet nélkülöző, politikai döntés született.
Az országgyűlési biztosokat kétharmados többséggel választják meg, hatéves időtartamra.