Siralmas képet festett a hazai diákétkeztetés színvonaláról az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának szocialista elnöke. Alexa György elmondta: a menzákon adott étel általában egészségtelen és kevés.
A többségnek nem ízlik
Egy 2006-os felmérés szerint a gyerekek több mint hatvan százaléka rossz ízűnek, több mint fele pedig kevésnek tartja az ételt.
A bizottsági elnök szerint a menzák nem tudják megoldani az ételallergiások és a cukorbetegek étkeztetését, miközben az ajánlottnál három és félszer több sót tesznek a gyerekek ételébe, ami a szükségesnél viszont sokkal kevesebb kalciumot tartalmaz.
A bizottság másik MSZP-s tagja, Dér Zsuzsanna elmondta: egy óvodás egynapi ételének nyersanyagnormája az ajánlás szerint 261 forint kellene, hogy legyen, de a valóságban nem éri el a 200-at sem. Az általános iskolákban az ajánlottnál 50-70 forinttal kisebb összegből oldják meg egy gyerek egynapi étkeztetését.
A képviselők szerint ennek az az oka, hogy az önkormányzatok az általuk fenntartott oktatási intézmények közétkeztetésére kiírt közbeszerzési pályázataik elbírálásánál a minőség helyett csupán egy szempontot: a legolcsóbb árat veszik figyelembe.
Emelni kell a támogatás összegét
Alexa György és Dér Zsuzsanna ezért úgy véli, hogy a jelenlegi ajánlás helyett kötelezővé kellene tenni az adagok összetételéről és mennyiségéről szóló irányszámok betartását, az önkormányzatoknak pedig - egy új uniós irányelvnek megfelelően - nem csak az árat kellene figyelembe venniük, amikor a gyerekek étkezését - tehát egészségét - egy cégre bízzák.
Alexa György az InfoRádió kérdésére leszögezte: szerinte a meglévő anyagi források jobb felhasználásával is kerülhetne több és jobb étel az óvodások és iskolás gyerekek asztalára.
Mindazonáltal a képviselő szerint is szükség van az étkezési támogatás összegének növelésére és a konyhakorszerűsítéseket lehetővé tevő pályázatok kiírására.
Felhívjuk figyelmüket, hogy ezzel a témával részletesen foglalkozik Fórum című műsorunk csütörtökön este nyolc órától.