Mozgósítanak a kisgazdák

InfoRádió / MTI
2008. január 12. 11:23
A kisgazdák a falvakban élő másfélmillió embert akarják meggyőzni arról, hogy menjenek el szavazni és voksoljanak igennel - mondta az InfoRádiónak a Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke.

Turi-Kovács Béla úgy fogalmazott: számukra az a legfontosabb, hogy elmenjenek szavazni azok, akiket a leginkább sújtottak az elmúlt öt évben hozott intézkedések.

A politikus közölte: népszavazási kampányukat - pénz hiányában - helyi tagságuk szervezi majd.

Az Országgyűlés december 17-én rendelte el a Fidesz és a KDNP által a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazást. A referendum időpontját a köztársasági elnök jelöli majd ki.

Turi-Kovács Béla szólt arról is, hogy az egyesület országos elnöksége elfogadta azt a határozatot, amely szerint tárgyalásokat kell kezdeni a Fidesszel a következő országgyűlési választásokon való együttműködésről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást